Az én hangom egymagában gyenge, ezért most felhívást teszek közzé. Kérem a könnyűzene, a rock és minden rokonműfaj képviselőjét, híreseket és kezdőket egyaránt, álljunk ki az egyetemisták és gimnazisták mellett! Szólaljatok meg! Szeretném hallani a hangját a Kossuth-díjasoknak, és a pinceklubok hőseinek, a saját dalokat fabrikálóknak és a külföldet másolóknak. Gondoljátok át: igazából a fiataloknak játszunk, belőlük élünk. Nekünk is fontos, hogy értő, gondolkodásra képes közönség fogadjon bennünket a színpad előtt. Akik közülünk többet szerepelnek a nagy nyilvánosság előtt, azoknak a felelőssége is nagyobb ebben a dologban. 
Most itt a pillanat, hogy a diákoknak visszaadjunk valamit abból, amit tőlük kapunk nap mint nap a koncerteken, a tapsokból, a szeretetből. Ez a legkevesebb, amit megérdemelnek azok, akik néha utolsó pénzükből veszik meg a drága koncertjegyeket. Hiszen szükségük van ránk. Most bebizonyíthatjuk, hogy nekünk is szükségünk van rájuk. Ha mindenki megszólal, aki a fiatalok számára zenét ír, vagy játszik, az nagyobbat szólhat, mint a legnagyobb hangfalak.
A kiállás bármely formáját választhatjátok, nem akarok semmilyen határt szabni. Még csak a nevemet se említsétek. Nem ez a lényeg. Elég, ha szóltok néhány kedves szót, és támogatásotokról biztosítjátok a diákokat.
Reménykedem, hogy meghalljátok ezt, és előre is köszönöm mindenkinek, aki nem marad közömbös.

Szerző: Bornai Tibor  2012.12.13. 16:31 6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bornaitibor.blog.hu/api/trackback/id/tr24963864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.12.13. 17:58:38

többé-kevésbé gyakorló zenészként megosztottam, ahol tudtam. :)

www.youtube.com/watch?v=d1sZuFEzq3c

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.12.20. 19:55:06

A fiatalokért, a diákokért!
A kiállásért!

Rocky 2012.12.21. 01:37:16

"Gondoljátok át: igazából a fiataloknak játszunk, belőlük élünk."

Nem szabad a vásárlókat elveszteni.
De csak azért mert ők a vásárlók? Mert belőlük élnek?

bonnyanagyi 2012.12.22. 16:23:17

fiatal ugyan nem vagyok, csak a gondolataim! hajrá!

jéva56 2013.01.25. 13:01:28

Nem kell kiállni melléjük.1. Ők egyedül akarják. 2. Úgyis lefekszenek, mint Gallóné. De február 11 re kíváncsi leszek

evaandrea 2013.03.09. 22:03:07

Hol vannak azok a dalok, amelyek értük szólnak??
Hol vannak a földalatti szövegek, amik a bugyuta hatalom ellen íródnak?
Mikor nevezi már nevén végre a dolgokat valaki, amire az emberek rábólinthatnak, igen, ő helyettünk szól?
Tényleg meg kell várni a totális elnyomást, hogy valaki végre ki merjen állni???
süti beállítások módosítása