Szomszédom szomorúan mutatja a kertjében álló, félbevágott fenyőt. Valaki ellopta karácsonyra a felső másfél métert. A fejemet csóválom, és már ébred is bennem a tanult gondolatsor, hogyan lehetne elkapni az illetőt, miként bizonyítható, hogy éppen annak a fának a csúcsa áll a szobájában feldíszítve, amelyiknek az alja itt torzólkodik a szomszédban... és aztán egy új gondolat kúszik elő, amire eddig még nem számítottam. Ez a gondolat csak mostanában fejlődhetett gondolhatóvá bennem, mert még alig ismerek rá. Így hangzik: ha valaki szegény, és mégis ünnepelni akar, elveszi, amire szüksége van. Nem szabad harcolni vele. Neki is jár fenyő, neki is jár ünnep.
Mondom: új a gondolat, és még gyakran beszínezi egy másik, az, hogy a rabló esetleg nem szegény, hanem gonosz. Igen. Lehet az is. De manapság egyre nagyobb a valószínűsége, hogy szegény. És ha enni szeretne, azt is elveszi majd. És jár neki. És akitől elvette, nem szólhat egy szót sem. Egymás nyakának átharapása nem oldja meg a problémát. Csakis a magas fokú szolidaritás, amely elcsitítja a megrablott haragját. Ami azt súgja neki, kár, hogy nem adtad oda. Szebb lett volna. És örülj, hogy neked volt. És reméld, hogy egyszer még lesz. Nem ez lenne a keresztényi megközelítés? (De.)
Amúgy volna egy praktikus ötletem. A szegények döntsenek úgy, hogy december 25-én ünneplik a karácsonyt. A Megváltó biztosan megértené, miközben aznapra már kifizethető mértékűre zuhan a fa ára.

Szerző: Bornai Tibor  2012.12.30. 19:35 195 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bornaitibor.blog.hu/api/trackback/id/tr864988228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HgGina 2012.12.30. 20:27:23

Aha. Aztán azoknak, akiknek nem jut szerető társ, bocsásd meg, ha a gyerekedet megerőszakolja! Mert jár neki.
És amikor a kocsidat ellopja, azt is bocsásd meg neki, mert neki is jár egy kis BKV-mentes közlekedés.
Aztán bocsásd meg neki, amikor a zenéidet plagizálja, és nem kapsz érte jogdíjat, mert ő él jól belőle. Amikor a kalóz CD-ket tizedpénzért árulja a neten.
Aztán azt is, kérlek, bocsásd meg, hogy ezért egyszerűen csak lehülyézlek!
Ezeknek a tetves tolvajoknak egyszerűen csak a felső másfél méteres részét kéne lefűrészelni. De lehet, hogy elég lenne 30 centi.

Balt 2012.12.30. 20:40:42

Azt olvastam valahol pár éve (mondjuk talán egy érintőlegesen fatolvajlásról is szóló vidéki riportban), hogy nem lustaságból (derekat kímélendő) vágják ki "megélhetésiék" a fát derékmagasság felett, hanem mert más a büntetőjogi megítélése. Úgy talán csak rongálás - de a pontos jogi terminológiát ne kérjétek rajtam számon, egyébként is, talán már nem aktuális. (Utóbbit legalábbis remélem...)

újbarázdátszántaZeke 2012.12.30. 20:44:41

@HgGina:
kicsit radikálisan fogalmazol, de ha belegondolok, a szegénység nálam sem lenne elég ahhoz, hogy "keresztényi megközelítéssel" ellopjam más fáját. Onnantól már valóban nehéz lenne meghúzni a határt.
Akkor már inkább nem állítanék fát. A Megváltó azt is megértené.

moshi (törölt) 2012.12.30. 21:09:44

Re: És ha enni szeretne, azt is elveszi majd. És jár neki.

Nem ertem, honnan szarmazik az a gondolat, hogy a letezessel egybol jogot is szerzunk a javakbol valo reszesedesre. Tisztan latszik, hogy ez a gondolat nagyon nepszeru bizonyos retegekben, de attol meg netto hulyeseg.

A javakbol valo reszesedesre pontosan akkora mertekben tarthat mindenki igenyt, amennyit ahhoz hozza is tesz. Hacsak nem onhibajan kivul nem tesz (pl munkakeptelen, hatranyosan megkulonboztetett) vagy kozmegegyezes menti fel ez alol (pl nyugdijas)

De azert, mert VAN, meg nincsen joga semmihez.

halaloszto 2012.12.30. 21:10:14

Hat valaki itt nagyon naiv. A fat tenyleg egy "szegeny" lopta el. De utanna az ut szelen eladta valakinek ketezerert. Ez tuti.

Vajk

alfax 2012.12.30. 21:39:03

"Ami azt súgja neki, kár, hogy nem adtad oda. Szebb lett volna. És örülj, hogy neked volt. És reméld, hogy egyszer még lesz. Nem ez lenne a keresztényi megközelítés? (De.)"

Kérte?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.30. 21:43:23

valaki ellopott egy pónit egy cirkuszból, mert a beteg gyerekét akarta megvigasztalni vele. pár nappal később meg visszaadta a pónit.

tegyen igasságot az, akinek két anyja van.

rcfan 2012.12.30. 21:49:33

Volt olyan karácsonyunk, amikor egy vázába fenyőágakat állítottunk. Az is szép volt.

Egyébként nem az a bosszantó, hogy "eltűűnt egy karácsonyfa", hanem az, hogy a kert egy mindennap látott szépsége, amely a tulajnak sem karácsonyfájának lett szánva, lett kinyírva.

Hogy értsd: ha visszahozza a fát a tolvaj, az sem segít a kert díszén.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.12.30. 21:52:29

Balatoni nyár - az jobban ment és sokkal szerethetőbb, mint a fenti katyvasz.

ZON 2012.12.30. 21:58:40

Tehát , ha van egy csinos fenyőd, tekerj a tövére erős drótot. De ha szépszerével elkéri valaki, akkor te fogsz kínlódni,mire kivágod.

Tisztellek, kedves Tibor, de báránynak lenni a bárányok közt jó. Amíg a juhász tud rád, ránk vigyázni.

mrs. white 2012.12.30. 21:59:04

A szerző szomdjának a tolvaja amatőr volt. Az én szomszédomnak tőben vágták ki pont megfelelő méretű volt. A lakásban vakinek szépen a plafonig ér.

mrs. white 2012.12.30. 22:00:28

@Balt: Akkor mégis csak szorgalmas emberek ezek, csak félreérti őket a többség.

fda 2012.12.30. 22:14:28

"Neki is jár fenyő, neki is jár ünnep."

Igaz. És nincs is szebb ünnep, mint nézni a lopott fát a szobában (vagy örülni az érte kapott ezresnek) és közben tudni, hogy valaki nagyon bosszús. Nem elsősorban az anyagi kár miatt, hanem azért mert sok-sok év, mire hasonló nő a tönkretett fa helyére.

Tiborpapa 2012.12.30. 22:18:49

Hölgyeim és uraim! A poszt a szegényekről szól, nem a tolvajokról. Huh...

Húsleves 2012.12.30. 22:30:41

Budai villámban nézegetem az újságot, és olvasom, hogy XY feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, akik kivágták a kertjéből a fákat. Nemes lelkem háborog - nincs jól ez így! YZ biztosan nem vágta volna ki, ha nem lenne rá égető szüksége. És ki tehet róla? Biztos nem én, mert én itt kortyolgatom a Tokaji aszút, XY meg ott vedeli a vizet, abban a faluban. A fa meg csak úgy ott volt mi?? Hát biztos nem magától, hanem valaki odaültette, hogy ingerelje vele azt a szerencsétlen megélhetési bűnözőt. Nincs ez így jól!

Hanyattdőlök a félmillás masszázs fotelembe hogy ellazuljak, de nemes lelkemben már fészket vert, nem hagy nyugodni a keserűség. Kikapcsolom a plazmatévét, eldobom a távirányítót. Bekapcsolom a MacBook-ot, gépelni kezdek.

"Tűnjetek el az életemből érzéketlen, intoleráns kisnyugdíjasok! ..."

lost hope 2012.12.30. 22:31:09

Minden tiszteletem mellett ez a poszt egy marhaság.

NINCS olyan, hogy megélhetési bűnözés. Csak olyan van, hogy a bűnözés kifizetődőbb (kisebb kockázattal és/vagy ráfordítással nagyobb hasznot hoz), mint a munka.

Akinek nem telik karácsonyfára, az kérjen a fenyőárustól kellő tisztelettel egy letört gallyat, és tegye egy műanyag flakonba. Nálam is évekig kiválóan bevált. A Megváltó bizonyára ezt még jobban díjazná, mint egy lopott fát.

NE LOPJ!

yPress 2012.12.30. 22:33:14

@Tiborpapa: szerintem van itt némi fogalomzavar. Nem, aki a kertedből kivágja a fenyőfádat az nem szegény, az tolvaj.

A szegény nem azt jelenti hogy tolvaj, a tolvaj nem azt jelenti hogy szegény. Ez két halmaz - és gyanúm szerint kicsi a metszetük.

Tiborpapa 2012.12.30. 22:43:35

@yPress: Szerintem érted te, de azért pontosítok.
A poszt a szegénységről szól, nem a tolvajlásról.

yPress 2012.12.30. 22:45:53

:)
Igen bizony - a szándék jó, csak sajnos a példa sántít.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.12.30. 22:54:09

khm. Szegénységből nem vágjuk ki a szomszéd fáját, legfeljebb lopunk az erdőből, onnan, ahol kevésbé fog hiányozni az az egy darab mint a szomszéd kertjéből, amit lehet hogy a gyereke megszületésekor ültetett. A barbárság ugyanis nem szükségszerű következménye a szegénységnek.
De az ilyen blogbejegyzések tényleg csak arra jók hogy az emberek közti gyűlölet parazsát felizzítsák. Aki meg ellopta annak tényleg süljön meg a bréje forró tevekulában.

VT22 2012.12.30. 23:34:14

Az ilyenkor sohasem zavarja a liberális bűnözővédőket, hogy a szegényeket letolvajozzák, egyenlőséget téve, hogy aki lop az szegény --> tehát a szegénység a lopás kiváltó oka --> aki szegény az lop.

Persze Bornai Tibor álnaiv, a tetves tolvaj eladta a fenyőt valami gyanútlan vásárlónak, a pénzt meg valami számára hasznosabbra (pl. pia, drog) költötte. Aki szegény, és jelent valamit számára a karácsony, az nem fog lopott fenyő alatt ünnepelni.

(Bírom amikor a liberálisok jönnek az álságos-naiv kereszténység-felfogással, hogy a keresztények üljenek csak együgyűen és tapsikoljanak azoknak, akik kifosztják őket. Egy francokat.
A bibliában az is benne van, hogy NE LOPJ.)

2012.12.30. 23:36:14

Részben örülök hogy a szomszédodtól vágták ki a fát. Ez azt jelenti, hogy beigazolódik az elmélet: ez nem állapot, hanem folyamat, mostmár nemcsak a végeken "élvezhetik" c. típusú bűncselekmények áldásos hatását, szegényebb honfitársaink, hanem immáron elit környéken, a szomszédban is, szembe kell nézni vele. Ma egy fenyőfa, holnap egykét kertigép, első vérig. Aztán lehet eszmélni, hogy nem ilyen lovat akartunk.

virgil45 (törölt) 2012.12.30. 23:41:18

Ezt a szegénységre fogni ostobaság. Nálunk is lefűrészelték a gyerekkoromban ültetett, gondozott szép ezüstfenyőnket pár éve és láss csodát, nem Karácsony környékén, hanem halottak napja körül, amikor a közeli temető virágosainál megnőtt a koszorúkra a kereslet és kellett gondolom az olcsó koszorú alapanyag.

Amúgy a karácsonyfának vajmi kevés köze van a keresztény ünnephez, ugyanis az egy pogány szokás átmentése.
Kereskedelmi ünnep egy német területről átvett jelképe.
Karácsonyfa nélkül van meghitt, szeretetteljes ünnep, normális erkölcs nélkül nincs. Aki fát lop, az a Mammon oltárán áldoz, becstelenné válik, szembe köpi az ünnepet, a Messiás születésének ünnepét megszentségteleníti.
Ilyen aljas embert védeni talán nem kellene semmilyen indokkal.

Édesanyám szegénységben nőtt fel vidéken, az 50-es években, mégsem ők loptak a faluban. A szegénység mellett leszakadt volna bőr a képükről, ha ilyet tettek volna. Egyszerűen nem volt olyan gondolat sem a fejükben, hogy másét elvenni. Ja, ők igazi keresztények voltak. A rendszer által üldözött lelkész család...
És még azt a keveset is megosztották másokkal, amijük volt. Na ezt a családi múltat ismerve ökölbe szorul a kezem, amikor a szegénységet mentségként emlegetik bármilyen bűncselekmény elkövetésére.

Maradjunk annyiban, hogy a szegény ember nem csonkít meg brutálisa egy fenyőt, ilyet a barbár ember tesz, függetlenül az anyagi helyzetétől.

Lássuk már be, hogy nem egy kiló krumplit ás fel a kertemből, hanem egy dísznek való, meg nem ehető fát lop.
A terménylopás sem menthető, pláne, ha életvitelszerűen folytatják, mint Kelet-Magyarországon... de a fenyőlopás meg aztán pláne nem védhető a megélhetési bűnözésre való hamis hivatkozással.

villamos alóli kacaj 2012.12.30. 23:42:22

@Bornai Tibor:
Ezt arra a hírre írtad, hogy:
Egy fiatal srácnak az anyja pénzt adott, hogy vegyen fenyőfát .
A srác elcseszte a pénzt, de nem akart fa nélkül hazamenni, ezért útközben beugrott a szomszéd kerítésén és sutty kivágott egy szép ezüstfenyőt.
A rendőrök ugyan elfogták és a fenyőt -feldíszítve - visszavitték a tulajnak, aki felemlegette az összes szentet.
Ez is egy keresztényi megközelítés. Megértem én, hogy a fenyőt nagy éhezésük enyhítésére vitte haza.

VT Man 2012.12.30. 23:49:00

@Tiborpapa:
"Hölgyeim és uraim! A poszt a szegényekről szól, nem a tolvajokról. Huh... "

Mintha a tolvajokról szólna inkább.

Aki szegény az nem egyenlő a tolvajjal!!

MittuDomain 2012.12.30. 23:52:53

@Jankove: Ugyanmár,te elhiszed ezt a postot?

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2012.12.31. 00:13:02

Látom, a kommentezők közül kevesen veszik a fáradtságot, hogy legalább pár mondat erejéig megpróbálják máshogy nézni a világot.
Kár.

HgGina 2012.12.31. 00:16:33

@Tiborpapa: szerintem meg a poszt inkább a hülyékről szól. Egyről biztos. És az nem a nevezett szomszéd.

zsüber 2012.12.31. 00:34:22

volt már az a kategória, hogy szegény ÉS gonosz?
tudok rá példát

Csak Norris 2012.12.31. 00:34:35

Tehetném, de nem veszek fát. Nevelgetek egy élő minit. Karácsonykor behozom utána kiviszem.
Akkor ha valaki szegény az is kibírja vágott fa nélkül.
És ha már mindenáron lopni akar a rohadék, tegye az erdőben. Ne más munkájába szarjon bele...

billy reed 2012.12.31. 00:35:02

"Csodálatos" látni ezt az elképesztő mennyiségű szennyet, dühöt, önzést, rögtönítélkezést, ami árad a fenti kommentekből.

Mint a való életben, itt is csak kevesen értik az igazi mondanivalót, a megértést, szolidaritást, önzetlenséget.

Örülök, hogy akadt azért néhány ember, aki felfogta.

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.12.31. 00:46:17

@Konrad: Ez a "máshogy" van a pofánkba tolva évek óta. Ez a default, az alap, a mainstream. Amikor a Bornai-féle popsztárok és más libbant értelmiségiek (például te?) úgy tesznek, mint ha ők lennének a más, az alternatív, a lázadó, az underground, és nem elég nekik, hogy magasról, azaz bizony fentről szarnak a közép- és alsóközéposztályra, de még azt is eljátsszák hozzá, hogy ez valamilyen "alulról" jövő, merész, újszerű társadalomkritika, az olyan gyomorforgató performansz, amit mindenki érdekében jobb lenne hanyagolni.

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2012.12.31. 01:01:59

Tudod Bornai, ezek szép gondolatok valóban és szerintem egy normális világban még működhet is, de ez már nem normális világ. Mikor a tolvajnak áll feljebb, fenyeget netán kiröhög, mikor a rossz oldal nyer folyamatosan és alapvető emberi értékek folynak le a lefolyón, akkor nagyon nehéz még a másik orcánkat is odatartani....
Ami a fenyőt illeti, tudod, a nagyszüleim is lophattak volna karácsonyfát a háborút követő években, de nem volt divat. Egyszerűen nem azt tanulták. Pár fenyőágat összeszedtek és azt díszítették fel. Ezt hívják tartásnak, becsületnek. Na ezek a szavak is lefolytak a lefolyón....

lionne 2012.12.31. 01:07:50

Bornai zenéjét szeretem. Kíváncsiságból olvastam bele most az "írói munkásságába". Kár volt. Eddig azt hittem, egy intelligens figura. Erre kiderül, hogy fogalma sincs arról, mit jelent valójában, amit leírt - pedig nem hosszú, de annál töményebb a szöveg.
Tehát aki szegény, az lop, ha szüksége van valamire, elveszi mástól - ehhez pedig anyagi helyzete okán joga van. (Delikvensünk nem elégedhetett meg egy ággal, mint sok más szegény, neki fa járt). Gyönyörű etika. Eddig azt hittem, Bornai liberális, de ebből a szövegből kiderül, hogy anarchista bolsi. Ez OK, joga van hozzá, csak ezt mintának állítani azért már ne tessék...(főleg ne tessék hülyének nézni a szerény többséget, amely nem éri fel ésszel az anarchia nagyszerű előnyeit - bár kétségtelenül léteznek ilyenek egyesek számára, mint pl. a tolvajok).

Tiborpapa 2012.12.31. 01:08:20

Akkor pontosítok tovább, mert úgy látom, megint nem a lényeg számít.
A poszt a szegénységről, ill. az érzéketlenségről szól, nem a tolvajlásról.
A lopásról:
Ebben az országban sokan játsszák az ügyész szerepét, bíróból is egyre több van, de ami szomorú, hogy ítélet végrehajtónak jelentkeznének a legtöbben. Emelje fel a kezét, aki még nem lopott. Csínyből, bosszúból, volt miből, stb. Biztos mindenki talált magának mentséget, okot, és megbocsátott magának. Volt tárgyalás, és felmentés is. Minden jó, ha a vége jó. Ámen.
Lopni bűn, persze. Tönkre tenni mások tulajdonát, amiért tisztességgel megdolgoztak, megbocsáthatatlan. Nem kell tárgyalás. Hol a kötél? Igazán civilizált, és főleg keresztényi.
Magam is távoztam már fizetés nélkül az étteremből, miután harmadszor szóltam, hogy fizetnék, de nem jött a pincér. Én jogosnak tartottam, magukra vessenek. Ő biztosan tolvajnak nevezett. Igaza volt, de nem bántam meg bűnömet. Máshol vezekeltem érte.
Könnyen beszél a tisztességről, meg becsületről, akit még nem csókolt homlokon a kísértés. Szigorúan szükségből. Az éhség nagy úr, hát még a szomjúság!
Legyünk egy kicsit demagógok, s tegyük fel magunknak a kérdést! Lopnék-e a családomért, ha a helyzet úgy kívánja? Engednék-e a kísértésnek a gyermekemért, ha nincs más megoldás? Elég erős vagyok, hogy ellenálljak? Van, aki erős, mert van tartása. Tisztelet érte! Majd elmagyarázza a családjának, ha nem értik, és egyszer talán megbocsátják neki, hogy tisztességes maradt.
A bűnösök meg bűnhődjenek a törvény által. Támogatom. Meg is érdemlik. Ha már bűnösök!
A szegénységről és az érzéketlenségről:
Az a társadalom, amelyik emelt fejjel megy el a szegénység mellett (talál rá magának megnyugtató magyarázatot), maga is szegénnyé válik. Érzelmileg mindenképp.

Lehet, hogy sántít ez a hasonlat a posztban, de érthető. Vagy nem.!?

Gera 2012.12.31. 01:24:35

Érdekes, hogy ezeknek a "szegényeknek" cigire meg piára valamiért mindig akad, de karácsonyfára, meg a gyereknek ételre és ruhára nem. Tiszta pech.

Nagyanyámnak annyi volt az özvegyi nyugdíja, hogy az éhenhaláshoz is kevés volt, de valamiért eszébe nem jutott lopni. Ki érti ezt? Az ő kis félméteres karácsonyfája úgy nézett ki, hogy apró fenyőgallyakból volt összedrótozva, százéves díszekkel és ősrégi szaloncukrokkal. A hozzá hasonló tisztességes szegény embereket sértik a fenihez hasonló vélemények. (!)

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2012.12.31. 01:35:32

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy: "Ez a "máshogy" van a pofánkba tolva évek óta." - és mégse sikerül tanulni belőle...

Tiborpapa 2012.12.31. 01:41:31

@VT Man: "Aki szegény az nem egyenlő a tolvajjal!!"
Igazad, van, az csak csóró.

Sákif za morro? 2012.12.31. 01:51:19

Már meg ne haragudj, de te hülye vagy BAZDMEG! Ha szegény vagyok, akkor ünnepelek egy fenyő ággal. Ha gyerekeim is vannak, akkor kérek. Kérek száz helyről, mert a gyerekeimért megteszem, hogy megalázom magam. Valaki csak megszán... Ha már féreg vagyok és lopni akarok, akkor nem egy embertársam kertjéből lopom el megcsonkolva a fát, hanem kiballagok az erdőbe és ott vágok ki egyet.

Komolyan mondom, az ilyen hozzáállástól a bicska kinyílik a zsebemben! Ha az én fámat bántotta volna valaki, akkor a pofáján keresztül kitéptem volna gerincét, a maradék fára meg ráhúztam volna, hogy ne dőljön el.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.12.31. 02:14:46

hianyzik a rendes sztori, az embersegbol es szolidaribol...
tavasszal a kiscsako aki elvitte a 10e Ft erteku fat eljott es felasta a kertet 10e ertekben, raadasul ultetett is helyette masik 2 fat
jo tudom, bilibe log a kezem...

Rwindx 2012.12.31. 02:18:45

Rettentő gáz ez az iromány, nem részletezem, előttem többen megtették.

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.12.31. 02:49:02

@Konrad: Liberális doktrína szerint ilyenkor az oktatás a hibás. Megérdemelnétek egy Vona-kormányt! :) Az a baj, hogy az ország viszont nem...

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.12.31. 03:01:16

Aki valakinek a kertjébe bemegy és ott kárt tesz egy növényben, az nem szegény, felkarolni való embertársunk, hanem egy tolvaj.
Nem, nem jár neki, hogy csak úgy belibbenjen fűrésszel más portájára és ott rongáljon!
Agyrém, hogy valakinek erről az esetről a keresztényi összetartozás jut eszébe. Téves kapcsolás.

tundrazuzmo (törölt) 2012.12.31. 03:37:36

Egy új, és izgalmas gondolat jut eszembe. Ha valaki szegény, és ünnepelni akar, akkor marad otthon a seggén, és ünnepel a családjával. És nem lop. És nem erre tanítja a kölkeit.

A sokat emlegetett Megváltó pedig senkitől nem kér karácsonyfát, viszont a lopást továbbra sem engedi senkinek. Még a félreértelmezett "szeretet" nevében sem.

Mit fogyasztottál otthon, a szenteste magányában, Tibor? Ilyen igazi nyálszerény gondolatok minden piperkőc fejében teremnek, ha kellően beszívott, vagy belesüllyedt az önimádatba.

tundrazuzmo (törölt) 2012.12.31. 03:52:55

@billy reed: ""Csodálatos" látni ezt az elképesztő mennyiségű szennyet, dühöt, önzést, rögtönítélkezést, ami árad a fenti kommentekből.

Mint a való életben, itt is csak kevesen értik az igazi mondanivalót, a megértést, szolidaritást, önzetlenséget."

Fogd már fel, te erkölcsileg sérült, hogy az emberek többsége nem vevő erre a beteges nyavalygásra. Filozofisztikusabban: bűnre nem lehet megértést, szolidaritást, önzetlenséget építeni. A fenyőlopás bűn, a lopás nem helyes, nem jó dolog. Nincs helye a megértésnek, a szolidaritásnak és az önzetlenségnek egy tolvajjal szemben.

Főleg nem a megkárosított szomszéd nevében.

"Ellopták az autódat? Sebaj, majd én megbocsátom! Helyetted. Betörtek a lakásodba, megvertek? Én megértem a tolvajt, a rablót, értsd meg te is. Talán el kellene gondolkodni, hogyan tudod máshogyan nézni a feldúlt lakásodat! Nézd a szeretet szemüvegén keresztül!"

Hánynom kell az ilyen álszent, sérült lelkű emberektől.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.31. 05:22:02

Ez gaz. Ez az egesz iras. Az hogy szegeny, de karacsonyozni akar, meg nem jelenti azt, hogy ami nem az ove, azt elveheti. Beszelsz itt keresztenysegrol, aztan elfelejted a parancsot: Ne lopj!

Tudod sokan, akik szegenyek, max kertek egy agat a szomszedbol, vagy valakitol. Megoldhato, ok meg tudtak oldani...

neoteny · http://word.blog.hu 2012.12.31. 06:35:07

@Tiborpapa:

"de nem bántam meg bűnömet"

Akkor nincs érvényes bűnbocsánat sem... legalább is a katolikusok szerint.

Csore60 2012.12.31. 06:47:15

Szegények voltunk, amikor kisgyerek voltam, de az első szabály, amit megtanítottak,hogy NE LOPJ! Nagyon sok csínyünket elnézték, de a lopás nem volt bocsánatos bűn.
Ilyen cselekedet nem szegénységből, hanem pofátlanságból fakad....
Azért van valami, amit mindemellett figyelembe kell venni... A tartós szegénység, nyomorúság kikezdi az erkölcsi tartást, megnyomorítja a lelket, eltorzítja a személyiséget... A nyomornak nincs romantikája...
Félreértések elkerülése végett, ez nem mentség, legfeljebb magyarázat.

doubting thomas 2012.12.31. 07:19:05

Hozzánk már betörtek egyszer. Szilveszter előtt. Biztos szegénynek nem volt pénze pezsgőre, petárdára. De hát jár neki! A szívem szakadt meg a szerencsétlenért.

phaszfej 2012.12.31. 07:34:53

budapesten buzik élnek. magyarul makogó jövevények. ilyen tót meg szláv meg sváb meg ilyen sémipofájú korcsadékok. hígmagyarok.

V.I.Lenin 2012.12.31. 07:57:29

...reggel fél nyolckor futok a Sió parton, mint rendesen, a hőmérőn -4. Két cigány asszony karvastagságú fákat vagdos a cserjésből és remegősen próbál a rozzant biciklire kötözni. Elgondolkodtam mi vár rájuk ha haza érnek és mi vár rám..."nagyon nem szeretem" a fajtájukat, de nem tudtam haragudni rájuk...biztosan öregszem...

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.12.31. 08:08:09

Tibor, fát is többféleképpen lehet lopni. Lehet a szomszéd kertjéből és lehet az erdőből. Persze fenyőerdő nem sok van Magyarhonban, akkor meg ott van a cserepes, egyszer megveszed és használod, amíg ki nem növi a házat (szerencsére lassan nő). De ha ez sem jó, ott a műfenyő, egyszer megveszed és kész, de vész esetén a fűtőértéke is jobb.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.12.31. 08:16:43

@Desmond77:

"És ha már mindenáron lopni akar a rohadék, tegye az erdőben. Ne más munkájába szarjon bele... "

Mér az erdő az kié? Az nem más munkája? Vagy van még állami tulajdonú? De ha van is, az nem más munkája?

Szóval szerintem inkább egyszerűen ne lopjon!

Balt 2012.12.31. 08:22:06

@Tiborpapa: Már hallom is a szegény stihlfűrész berregését. Persze lehet, hogy iparszerűen az ingyenkonyán osztogatott műanyagkéssel vágják ki más fenyőfáját - az legalább diszkrét...

Balt 2012.12.31. 08:30:21

@Desmond77: Az erdő (park stb.) fája sem az övé, legfeljebb kevésbé tűnik fel a hiánya.

belagezabela 2012.12.31. 08:37:07

Tibikém neked is elborította az agyadat a liberális maszlag, gratulálok.

Balt 2012.12.31. 08:39:04

@billy reed: Valszeg sose lesz ápolt díszkerted vagy egyéb féltve őrzött javad, de megpróbálom érzékeltetni a helyzetet: biztos nyelnél egyet önzetlenül, ha feleséged/barátnőd/barátod (ezek híján bármely közeli szeretted) révén elégítené ki (nem részletezett) igényeit egy bármilyen elnézendő indokkal bíró (nem feltétlenül kedves) embertárs; pedig annak még csak nem is marad látható külső nyoma...

bohuš 2012.12.31. 08:43:04

Szegények voltak a nagyszüleim és a szüleim is, de úgy tanítottak, úgy nőttem fel, hogy lopni bűn. Most már hozzájuk képest sok pénzem van, de még mindig úgy gondolom, hogy lopni bűn. Persze, vannak etikai dilemmák, meg kivételek, pl. haldokló feleségnek gyógyszert meg ilyenek. De az is csak akkor bocsánatos, ha a patikából lopok, és nem egy másik haldoklótól, nem?
Próbálom megérteni a poszt lényegét, de nem megy. Úgy ünnepelni a szeretet ünnepét, hogy a másiknak kárt okozok, szerintem ide nem kell szolidaritás, ez teljesen egyértelműen visszataszító. Akár szegény volt a tolvaj, akár csak egy nepper.

Shopping 2012.12.31. 08:44:30

Ez a megközelítés csak bizonyos népcsoportoknál működik.

A normális ember nem tesz fenyőt az otthonába ha nincs rá pénze.
Nem eszik csirkét vacsorára, ha lusta volt felnevelni.

Bizonyos népcsoportok elveszik másét...

Balt 2012.12.31. 08:46:19

@Konrad: De, sikerült: nézd csak meg, hogy szólt a "válasz" arra a kérdésre, "van-e 200.001 liberális Magyarországon?"

Balt 2012.12.31. 08:48:10

@Balt: (Ja, írom ezt egykori, '90-es SZDSZ-szavazóként.)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2012.12.31. 08:55:49

Már megint egy libsi moralizálás, és megjött a többi libsi bűntudatkeltő tetű kommenter is, akik azt merik állítani, hogy a lopás akkor bocsánatos bűn, ha valaki szegény.

No, csakhogy tegyük tisztába a dolgot, mind bibliailag, mindpedig törvényileg egy lopás bűncselekmény, pokol, illetve börtön jár érte. Az indíték SEHOL nem szerepel enyhítő körülményként.

A tolerálható megoldás az lett volna, ha a posztbeli "szegény ember" kér egy ágat a fenyőről, és lehetne moralizálni azon, hogy a fenyő tulaja (a gazdag ember) ad vagy nem ad. Ezen nincs mit moralizálni, ezt még "kölcsönzésnek" sem lehet nevezni, mert visszafordíthatatlan kárt okozott.

@Balt: Tedd hozzá azt is, hogy azokat az igényeket nem az illető hölgyek akarata ellen elégíti ki, hanem beleegyezésükkel, csak épp hagy egy ki ajándékot, egy babát... vagy trippert :-) (Bëlga - Kavboj) :-) Az illető csak egy kis szeretetre vágyott, aztán odébbállt. Osztán lehet önzetlenül szemlélni a keresztényi jótékonykodást...

A posztot ki lehetett volna hegyezni a megbocsátásra, mint erényre, de az ne fikcióra épüljön.

nehogymárne 2012.12.31. 09:09:00

Ez a poszt nem a szegénységről szól, nem is a tolvajlásról. Ez a cikk a barbárságról szól. A szomszédnak nem a háromezer forint hiányzik majd, amiért a csemetét vette. Nekem se a rádió hiányzott a kocsimból, hanem a szétbaszott műszerfal fájt, amiből bibarmolták. Nézhettem sokáig. Hogy egy alkalomhoz illőbb példával éljek, ez olyan, mint amikor nem csak nem hoz csomagot a Mikulás a gyereknek, de még bele is szarik a szépen kipucolt csizmácskába.
Persze keresztényileg bárkivel együtt lehet érezni, elképzelhetünk magunknak bárkit, akinek nagyobb szüksége volt a fánkra, vagy annak árára, mint nekünk. Nem jobbak ezek a fantáziák sem, mint azok, akik egyből drogost, alkoholistát, cigányt, visszaesőt vizionálnak. Kinek mi kell a lelki békéhez, vagy a lelki háborúhoz. Mindez azonban csak a fejetekben van.
A valóságban csak a pusztítás van. A barbárság, az önzés. És ez nem lesz kevesebb, attól, ha megbocsátasz neki. Mert nem érdekli.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.12.31. 09:18:21

Van aki meg ellopta Müller Péter Sziámi kinézetét és azzal rohangál, meg téveszti meg az embereket.

Bekaphatja mindenki.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.31. 09:27:21

"Amúgy volna egy praktikus ötletem. A szegények döntsenek úgy, hogy december 25-én ünneplik a karácsonyt. A Megváltó biztosan megértené, miközben aznapra már kifizethető mértékűre zuhan a fa ára."

Eddig jó volt a poszt, de ez az utolsó mondat...

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2012.12.31. 09:35:12

akkor: letöltöttem az összes bornai féle szutykot és feltettem a honlapomra. ingyen vihető akinek nincs pénze.

domel 2012.12.31. 09:35:26

Nekem is lopták el a fenyőfám tetejét az utcáról 24-én nappal, először el se akartam hinni. Trágyával kellett volna beszórni a fát, (de honnan szedjek trágyát) :)

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2012.12.31. 09:36:25

@Tombolda: ja persze nem értem az egészet. libsi geci fasz. tolvaj vagy magad is.

rezvez 2012.12.31. 09:54:24

Mindenkit megértek. Azt is, aki villannyal védi a termését, mert jár neki a védelem.

puszi 2012.12.31. 09:55:20

A posztot érdemes lett volna továbbgondolni.
A levágott fa teteje hiányzik, de a fenyőknek van egy érdekes tulajdonságuk: a legfelső ág vagy ágak átveszik a törzs szerepét, és kiegyenesedve felfelé elindulnak, új fatörzset és új koronát fejlesztve. Ha a tulajnak szerencséje van, akkor nem is egy ág, hanem kettő, esetleg három indul el, és szép, dús lesz a fája felül is újra. Nem lesz szabályos, ezért karácsonyfának már nem annyira lesz alkalmas, ezért valószínűleg még egyszer nem is lopják el.
A tanulság, ha türelmes vagy, akkor a barbárság és szándékos rongálás is elmúlik, és a nyomában keletkező új ugyanúgy boldoggá tud tenni. Továbbá az is érzékelhető, hogy bár tudsz maradandó kárt okozni, a természetet nehéz legyőzni.

2012.12.31. 09:57:41

Nálunk is lefűrészelték egyszer a kerítés tetejének magasságában a három fa egyikének tetejét. Utána apám leöntötte mésszel a maradék kettőt karácsony előtt. A csodálatos az volt, fogy a lefűrészelt fa később felemelte az egyik ágát, és ma már szinte nem is látszik, hogy hiányzik a közepe. Persze mi tudjuk.

2012.12.31. 09:58:40

Oh, látom közben @puszi: is írt erről. :)

Tahó Sandokan 2012.12.31. 09:59:57

Nekünk is lelopták az ezüstfenyő tetejét. Elvágták nagyjából nekem mellmagasságban.
Ha valaki szegény, attól még lehet becsületes, és ha van ajándék a fa alatt, ki tud spórolni 1000 Ft-ot egy fára, vagy el tud menni az első olyan fáig, ami már tényleg senkié.
Szóval kapja be a tolvaj, ez tavaly történt. Nem szolidaritok tolvajokkal, én sem lopom másét.

Bornai Tibor 2012.12.31. 10:00:24

A kommenteket olvasva úgy látom, aki itt szegény, az maga a közvélemény. Lelki szegény. És közben valódi tisztelet a kivételeknek.

D4D 2012.12.31. 10:02:34

"A Megváltó biztosan megértené, miközben aznapra már kifizethető mértékűre zuhan a fa ára."

Pár éve láttam a Széna téren, hogy amit nem adtak el, azt ledarálták. Ott a helyszinen. Egy öreg néni kérni akart két közepes ágat, de nem adtak neki.

Tahó Sandokan 2012.12.31. 10:03:27

@Bornai Tibor: Ha szegény lennék, nem fűrészelném más fáját. Ha becsönget, és megkérdezi, hogy levághat-e két gallyat a kerítés oldaláról, azt mondom, hozom a fűrészt, és boldog karácsonyt.

roze 2012.12.31. 10:05:47

@doggfather: Addig se volt jó a poszt,de az az utolsó mondat mindent visz....Azért ijesztő hogy egy magát értelmiséginek tekintő embernek ennyire halvány fogalma ne legyen az őt körülvevő világról.
A morális tartása valakinek nem a pénzen múlik,kedves Tibor,elég sajnálatos ha neked igen.

eßemfaßom meg áll 2012.12.31. 10:12:01

Az a jó az internetben meg a blogolásban, hogy végre megszabadul az ember azoktól a régi eszméktől, hogy pl egy Bornai, aki egész jó zenei téren, az egyébként is egy intelligens nagytudású ember. Végre kiderül, hogy attól, hogy valaki egész jó zenész, még lehet egy buta pöcs.

Tnhx Internet!

Tahó Sandokan 2012.12.31. 10:12:03

Mellesleg biztos vagyok, hogy a mienket azért vágták le, mert valaki feketén eladta valami elkerített részén a városnak.

Képtelen 2012.12.31. 10:16:43

@Bornai Tibor: Nálad az igazság. Nézz le mindenkit, aki más véleményen van.

rezvez 2012.12.31. 10:16:57

Ez a második írás, amit Bornaitól elolvastam. Nem bántam meg. Drágabolgárúrhoz szoktak hasonló szintű szerencsétlenek betelefonálni.
Ha nem felejtem el, elolvasom a következőt is. :)

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2012.12.31. 10:17:11

@Bornai Tibor: te köcsög idén nem volt fám mivel nem tudtam megfizetni. néhány gallyal oldottam meg. ennyire nehéz felfogni a tolvajnak ugye?

eßemfaßom meg áll 2012.12.31. 10:23:15

Ez is csak az éhező kiccsaládnak akart karácsonyi falatokat, a köcsög biztonságiőr meg ránácult:

index.hu/belfold/2012/12/30/szalamitolvajt_keres_a_rendorseg/

Ennek meg nem volt pénze kurvára, a faszisták meg itt vegzálják csak mert dugott egyet és egy kicsit ölt:

index.hu/belfold/2012/12/29/bandy-ugy_veget_ert_a_nyomozas/

Itt meg a szocpollal csaltak a szegények, ha kaptak vona ingyenházat nem kellett volna csalniuk

index.hu/belfold/2012/12/29/feloszlatta_magat_tiszabo_onkormanyzata/

Ez meg csak egy kis stresszoldásra vágyott, tehet ő róla, hogy szegény és nem futja pszihomókusra?

index.hu/belfold/2012/12/30/bantalmazta_terhes_feleseget/

Több toleranciát a szegényeknek!

rezvez 2012.12.31. 10:25:49

@Bornai Tibor:
Kedves Tibor a hozzászólásokból én meg Tahó Sandokan (10:03:27) neked írt válaszát olvasom ki.

Benderik 2012.12.31. 10:28:36

Azt hiszem, értem amit mondani akartál, csak a példa lett szerencsétlen hozzá.
Mert ha az ember koldust lát, ott is végigfut a fejében, hogy biztos nem is az övé lesz, meg koldusmaffia, meg elissza. És persze mindben van igazság, mégis adunk, mert egyszerű járókelőként el kell fogadnunk, hogy ez az egész egy rossz hatásfokú gép, vagyis az adot pénz 70%-a rossz helyre megy majd, de a 30%-ot nem tudom máskép jó helyre jutattni, mint hogy adok itt és most százat.
Meg hogy ha egy társadalom nem tudja a szegényeit úgy eltartani, hogy a maga szerény módján megéljenek, ott a gazdag és az átlagember sem élvezheti amije van, mert állandóan féltenie kell attól, aki úgy érzi, hogy őt a társadalom kivetette magából, és akkor ő a túlélésért szarik e társadalom szabályaira, különben megfagy és éhen hal.
Csak a példa volt rossz, mert fenyők tetejét tényleg nem hajléktalanok lopják el megélhetésből, meg hát a fenyő is ember.
Szóval szerintem szimplán ez váltotta ki az össztüzet, nem a társadalom érzéketlensége, szóval ne roppanj magadba...

Hanna 2013 2012.12.31. 10:30:33

Légy megértő azokkal szemben is, akik megerőszakolják a lányod, mert másképpen nem tudnak nőhöz jutni.

chepunk 2012.12.31. 10:33:32

A szegénységnek mi köze a lopási hullámhoz?

1. A háború után, 56 után, az 50-es években olyan nyomor volt az országban amit a mostani "szegények" el sem tudnak képzelni! Mégsem egymástól lopkodtak az emberek!

2. A szerző szerint tehát a tolvajnak van joga a karácsonyfához, de annak aki ültette, gondozta meg nincs... Gratulálok! Jobb lenne ha soha semmin nem gondolkozna...

3. Ki tiltotta meg a szerzőnek és a vele egyetértőknek, hogy minden jövedelmüket a szegényeknek adják? Senki! Megtették? Akkor? És ez nem jelenti azt, hogy ettől még joguk lenne más vagyonát, jövedelmét beosztani... Még ha ezt Ők így is képzelik!

4. Ideje lenne végre a dolgos munkás és paraszt emberek jogait védeni akik sajnos sokszor szegényebbek mint a tolvajok!

5. Az ilyen tolvajból lesz a gyilkos! A magánlak szentségének semmibevételén már túljutott amikor máshoz betört! Elrabolta (innentől kezdve ez rablás szvsz nem lopás) más munkájának gyümölcsét! Innen csak egy lépés a rablógyilkosság! De a szerző szerint nyilván ehhez is joga van!

6. Ideje lenne nem a trógerséget, hanem a becsületet és a munkát állítani követendő példának! És ideje lenne betiltani az ilyen írásokat, hogy a pusztító, dekadens, bűnpártoló ideológiák, ne kapjanak megjelenési lehetőséget!

Légy tróger, csavargó, azt ha kell valami vedd el másét! Ha nem adja öld meg! Természetesen mindenki más hibás ezért, és a gyilkost még sajnálni is kell! Ez a valódi burkolt üzenete ennek az írásnak! Azért különösen aljas mert megpróbálja humánus, felvilágosult, emberséges színben feltüntetni az emberi civilizáció elleni barbár felbujtást, bűncselekményekre, bűnözői életvitelre, gyilkosságokra való uszítását!

ex-dr. vuk 2012.12.31. 10:34:14

Ezert engedi meg maganak a ciganysag egy resze azt, amit megenged.
"csak" megelhetesi bunozes, nem szabad ellene fellepni. nem a f@szt!!!

a karacsonyfa raadasul nem a megelhetes resze.

@poszt-tolo, azon gondolkozz el, ha becsonget hozzad es azt mondja, "joember, elvihetnem-e a fajanak a felso reszet a csaladomhoz, mert nem telik karacsonyfara" vajon odaadtad volna-e?

balf.sz 2012.12.31. 10:35:30

"Amúgy volna egy praktikus ötletem. A szegények döntsenek úgy, hogy december 25-én ünneplik a karácsonyt. A Megváltó biztosan megértené, miközben aznapra már kifizethető mértékűre zuhan a fa ára."

A záró gondolat teszi csak igazán zavarossá az "eszmei üzenetet".
A karácsony mindenkinek az az ünnep, aminek akarja: Jézus születése, szeretet ünnepe, a család ünnepe, a családi veszekedések ünnepe, az ajándékozás ünnepe, a fogyasztás ünnepe, a halászlé ünnepe, a sült pulyka ünnepe, fenyőünnep stb.
A Megváltó biztos nem kérte, hogy bárki is kivágott fenyőfával ünnepeljen. A fenyő máshonnan jött a képbe. Szerintem.

Gera 2012.12.31. 10:35:43

@ex-dr. vuk: A szomszédét? Szerintem simán odaadta volna :-)

masszázsblog · http://masszazs.blog.hu 2012.12.31. 10:36:11

Jó kis provokáció!
Sokan fel is ültek neki.
Tibor, ennél többre tartottalak.

yPress 2012.12.31. 10:36:22

@Bornai Tibor: a kommentek színvonala (általában) valóban véleményes (hogy angolosan fogalmazzak). A közvéleménnyel kapcsolatban szerencsére kevésbé lesújtóak a tapasztalataim.

Itt és most azonban szvsz a poszt gondolata jó volt, de nagyon egy szimbólumra mentél rá, ami elvitte az egész mondanivalóját, így már másról szól a poszt, mint amiről (vélhetően) írni akartál.

kovego 2012.12.31. 10:37:56

@Tiborpapa:
"Hölgyeim és uraim! A poszt a szegényekről szól, nem a tolvajokról. Huh... "

ellenben ezt írtad a posztban:
"Valaki ellopta karácsonyra a felső másfél métert."

nem azt írtad, hogy egy szegény ember ellopta, hiszen nem is írhattad, mert nem tudod, hogy kilopta el, csak feltételezed, hogy egy szegény ember lopta el.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.12.31. 10:38:04

Furcsa egy világban élünk. A Becsületes ember szerel fel rácsokat, és vonul rácsok mögé, ha a tolvajoknak joguk van.
Otthagytad a GPS-t a kocsiba, és feltörték? Hülye vagy. Minek hagytad ott. Ellopták a fádat, amit nyáron naponta locsolsz? Neki is jár...

Ritka egy élhetetlen világ ez, és sajnos sokan tapsolnak hozzá.

ex-dr. vuk 2012.12.31. 10:41:50

@Gera: muhaha raadasul nem is a sajat fajaval ilyen engedekeny :) lol

a kerdes persze tovabbra is az, hogy a sajatjat odaadta volna-e.

lionne 2012.12.31. 10:42:13

@Bornai Tibor: Kedves Bornai úr! Ha nem tetszik a "nép hangja", javaslom, keressen magának egy olyan országot,ahol a közvéleményben az a norma, amit a fenti poszt implikál. Legyen kedves jelezni, ha sikerült megtalálni ezt a helyet. Addig is tessen egy kicsit művelődni, mert vulgárkereszténységgel / vulgármarxizmussal semelyik országban sem illik az észt osztani.

panic_button 2012.12.31. 10:44:35

kedves Tibor van autód? Mert nekem nincs és kellene, szóval elugranék érte, hol parkolsz?

Tahó Sandokan 2012.12.31. 10:48:13

A hegyibeszédben is volt: Boldogok akiknek a fenyőfáját kivágják, mert a szegények az ő nevében ünneplik majd a karácsonyt. Ja nem, nem volt benne, mindegy.

MosoMasa 2012.12.31. 10:48:13

A mávnak 100 milliós kárt okoznak a fémtolvajok ... bocsánat, a szegények.
Szegény szegények!

kastro 2012.12.31. 10:48:22

Majd odaadom mindenem és én megyek a híd alá ugye? Ezt gondolod? Add oda te amid van,etesd itasd őket adj nekik tüzelőt az erdődből,nyisd ki a házad ajtaját nekik és menj el otthonról,szabad a vásár felkiáltással. Te beteg vagy!

eßemfaßom meg áll 2012.12.31. 10:52:55

@yPress: "Itt és most azonban szvsz a poszt gondolata jó volt,"

A megélhetési bűnözés elfogadása soha nem volt jó gondolat, akkor se amikor a nagyliberáls megalkotta a fogalmat.

Azazael 2012.12.31. 10:53:35

Erre mondják, hogy más f@szával vered a csalánt.
Te miért nem vittél fenyőfát a nincsteleneknek?
Ja, hogy csak megmondóember vagy? Pfejj.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.31. 10:56:59

@roze: rendben, de addig elfogadhatóbb volt, így jó?! ;)

kcsortuleninrogyilszja (törölt) 2012.12.31. 11:00:29

" És ha enni szeretne, azt is elveszi majd. És jár neki. És akitől elvette, nem szólhat egy szót sem. "

Nem szólhat egy szót sem.
Mert ha ő nem eszik, az nem számít. Ha a gyerekének nem jut elég, az nem számít. Ha ő becsülettel és tisztességgel megdolgozva jutott oda, hogy ehessen, az nem számít.
Nem szólhat egy szót sem.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.12.31. 11:01:10

Azért kell menórát állítani, mert azt nem lopják el a szegények. Ki látott már szegény zsidót manapság? :)

kcsortuleninrogyilszja (törölt) 2012.12.31. 11:02:43

"Bornai Tibor
Gondolkodom, tehát blogok"

De jó is nekünk.

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.12.31. 11:03:23

@Bornai Tibor: Képmutató Bornai Tibor: te, aki egy haknival talán egy ápoló vagy óvónő egy havi nettóját is megkeresed, ne oktasd az embereket se a lelki, se az egyéb szegénységről.

Nem az együttérzéssel van a baj, hanem a hübriszeddel. Együtt lehet érezni akár a tolvajjal is, vagy azzal a szegénnyel, aki már odáig csúszott le a függőségben, hogy előbb vesz magának piát-cigit, mint a gyerekeinek ételt. Utóbbi már nem is erkölcsi, hanem orvosi (addiktológiai) probléma. De a bűnössel is együtt lehet érezni, amúgy is mindenki követ el bűnt.

A baj a magas lóval van, ahová szelíden gőgös pofával felülsz és ahogy az együttérzés nevében szarsz másokra és kioktatod őket. Nem vagy te akkora ember, hogy szelíden legyél gőgös.

MosoMasa 2012.12.31. 11:03:26

@balf.sz: Nem beszélve arról, hogy a faárus akkor majd csak 26-án csökkentené az árakat! ;)

egy maréknyi dollár 2012.12.31. 11:04:05

Valamikor réges-régen,az Üveghegyen is túl, ott, ahol a kurta farkú szocializmus dúrt(történetesen én is ott laktam), ugyanez történt egy szép karácsonyi napon.A lakóközösség dúlt-fúlt, siratta megcsonkított fenyőjét, de kénytelen volt napirendre térni a dolog felett.Többet ilyen nem fordult elő, és a fa - meglepő módon - pár év alatt szépen regenerálódott.Mikor utoljára láttam, legalább tíz méter magas volt, a hasonló merényletektől imigyen már biztonságban.Remélem, hogy nem téved arra egy nagyon szegény, nagyon elkeseredett ember láncfűrésszel, daruskocsival és teherautóval, hogy tőből kivágja.

twentyfourseven 2012.12.31. 11:23:06

A továbbgondolást kéne folytatni: aki egy baltával bemászik a kertbe fenyőfát lopni, az legközelebb majd a házamba jön be, és agyonver, ha nem adom oda neki a pénzem.

Ezért a társadalom szempontjából az a helyes, ha ezeket a "megélhetésieket" a jézusi szeretet nevében még a kerti falopás közben agyonlövik.

Bűnmegelőzés. Whishful Thinking.

twentyfourseven 2012.12.31. 11:26:43

Egyébként a posztíróhoz hasonló bőőőcsészlelkek mindig addig együttérzőek és szolidárisak, amíg valaki MÁS lesz a bűncselekmény áldozata. Amint mondjuk neki törik fel a luxusautóját, rögtön lila fejjel üvölt halálbüntetésért.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.12.31. 11:28:32

@twentyfourseven: Ez pont így van. De nem kell hozzáa az autó, elég ha kilpoják a 168 óráját a postaládából... :)

Rwindx 2012.12.31. 11:45:16

@Bornai Tibor: Még jó, hogy te vagy egyedül helikopter.

zellerlevél 2012.12.31. 11:47:35

Marhaság.

Ne lopj. Benne van az örök mértékben, a tízparancsolatban, az általános emberi normákban - kinek mi számít.

A többi csak duma.

(Még egy gondolat: ha a saját kertedben lévő fát torzították volna meg, akkor is ilyen megértő lennél?)

Amna 2012.12.31. 11:55:19

@billy reed:
Önzetlenség? Ha van valamim, amit megoszthatok másokkal, és adok belőle jó szívvel, az az önzetlenség. Kicsit más kategória az, ha valaki kérés, kérdés nélkül ELVESZI erővel, ami neki kell. Van különbség aközött is, hogy létszükséglet-e, amit elvett, és aközött, hogy nem. A karácsonyfa NEM létszükséglet, senki ne várjon empátiát, aki ilyet ellop. Az étel is...aki mondjuk, a nyugdíjasoktól lop, nos azoknak nem létszükséglet? Magyarországon azért van olyan szociális háló, hogy ne haljanak éhen az emberek. Akkor miért is kell a másét elvenni? Aki szegény, az ne lopjon, hanem vagy törődjön bele, hogy neki annyi jutott, vagy küzdjön ellene törvényes eszközökkel. Ha meg mégis betör, lop: miért kell ezt igen gyakran az áldozatai brutális BÁNTALMAZÁSÁVAL összekötni? Ha valaki szegénységből lop, miért veri agyon a nénit/bácsit gyakran? Szerintem nem nekünk kell magunkba nézni, hanem annak, aki ezt mentegeti, meg aki teszi.

Anti Anyag (törölt) 2012.12.31. 11:55:44

Jellemző valóságtól elszakadt liberális gondolkodás, azt hiszi, ha ő 8000-ért veszi a fát, akkor azt annyiért adják mindenütt.

Karácsony előtt 5 nappal a Bosnyákon 1500 Ft-ért teljesen tökéletes fát lehetett kapni. Az összes fa annyiba került, azaz tökmindegy melyiket választottad.

A haverodnak pechje volt, a fenyőjét cigányok nézték ki.

Anti Anyag (törölt) 2012.12.31. 11:57:05

NA ez is egy tipikus libsi. Cenzúra, mielőtt kikerül a hsz.

Fasznak nem jelzik ezt valahol a címnél, ilyen blogokba elvből nem megyek be.

eßemfaßom meg áll 2012.12.31. 12:04:15

@Anti Anyag: Védelmébe szóljon, hogy inkább systemterror lehetett mint cenzura, az én kommentjeim realtime kikerültek, pedig nem dícsérő bülbülének a tartalmuk.

Balt 2012.12.31. 12:06:01

@nehogymárne: Igen, ez korrekt álláspont. Ha úgy tetszik, önkritikát gyakorlok, bár nem túl életszerű, hogy egy fűrésszel felkészült alkalmi birtokháborító karácsonyfatolvaj merő szeretetéhségből cselekszik. :) Én valamiért a visszaesőt láttam benne, bocsánat!

Balt 2012.12.31. 12:08:44

@doggfather: Pedig ez az egyedül értékelhető része. Javaslat: görögkeleti hitre térni, ha már maga az ünnep számít.

Balt 2012.12.31. 12:13:53

@puszi: Ez így lesz, 5-10 éves távlatban. Addig marad a torzó. Hacsak ki nem vágja. Remélem megmarad, így a "kedvesszomszédnak" is tartós gyönyört okozhat...

Balt 2012.12.31. 12:18:56

@Bornai Tibor: De legalább boldog, nem pedig frusztrált. Legalábbis addig, amíg valaki meg nem károsítja karácsony (oppardon: fenyőünnep vagy mi tetszik) alkalmából "szeretetéhségre" hivatkozva. Vagy ezt társadalmilag elvárva.

mrcaptain 2012.12.31. 12:31:13

Bloggolónak elgurult a gyógyszere, de nagyon.
Ha már keresztény megközelítés:
8. Ne lopj! - ennyi, nincs mit ragozni...

Liberálisan gondolkozva:
Ha ezzel emberéletet mentett, hogy más tulajdonát ellopta és megrongálta, akkor miután megtérítette, az okozott kárt, mint valós és eszmei értéken, akkor el lehet nézni, de egyébként NEM!

Saját vélemény:
Ez nem egy mélyszegénységben élő ember akinek joga van ünnepelni, hanem egy utolsó büdös tolvaj, aki megérdemli, hogy Hammurapi törvényoszlopa
szerint ítélkezzenek felette!

belagezabela 2012.12.31. 12:35:25

Tibikém vajon most otthon dúl-fúl, hogy a zemberek nem toleránsak a drága jó fatolvajokkal szemben és továbbgondolják, hogy lopásból akár lehet rablógyilkosság is.
Tibi van egy javaslatom ülj fel este a 28 as villamosra aztán tegyél néhány kört vele.
Egyébként Tibiéknél nem divat a karácsonyfa, nem is értem miért háborodott fel ezen az aranyos tündibündi kis fatolvajon.

belagezabela 2012.12.31. 12:37:55

ja bocs nem felháborodott, hanem imára kulcsolta a drága kis kacsóját a fatolvaj érdekében.

Tiborpapa 2012.12.31. 12:42:59

@kovego: "ellenben ezt írtad a posztban:
"Valaki ellopta karácsonyra a felső másfél métert."

nem azt írtad, hogy egy szegény ember ellopta, hiszen nem is írhattad, mert nem tudod, hogy kilopta el, csak feltételezed, hogy egy szegény ember lopta el."

Megtisztelő, hogy engem gondolsz a poszt írójának, de jómagam nem vagyok olyan bátor, mint ő.

A kommenteket olvasva egy szó jutott eszembe. Nyomorultak. Victor Hugo remek regénye. Bő választ ad minden itt "elhangzott" állításra.
Boldog új évet!

zellerlevél 2012.12.31. 12:46:28

@Bornai Tibor:

Hm... most jön a kesergés, hogy engem senki nem ért meg? (Közben azért egy félmondattal jelezzük, hogy aki követ, az a helyesen gondolkodó kivétel!)

Fel sem merül, hogy vérmérsékletük szerint rávilágítottak a tévedésre?

Karnamantra 2012.12.31. 12:50:04

Hát most nem értünk egyet. Az a fa valakinek télen, nyáron, hosszú éve alatt diszítette (védelmezte) a kertjét, gondozta, szerette. ÉLT. most egy bunkó levágta, meg fog halni a fa, mert ezek így már nem nőlnek tovább.

Ha valaki szegény, még nem kell tolvajnak lennie. Megértem a megrablott haragját, ostobaság lenne keresztényien beletörődni, mármár magunkat hibáztatni. Nekem soha nem volt fám, egyszerűen nem kell. Minek? Ennyire fontos? Legyünk miatta tolvajok, öljük meg vaéakinek a nem erre a célra gondozott fenyőjét? Aztán 1 hét múlva kidobjuk, vagy elégetjük, és vége.

Megérte?

Amna 2012.12.31. 12:51:47

Egyébként ami a lopást illeti, természetesen van különbség aközött, hogy valaki kenyeret lop a családjának, éhen ne haljanak, és aközött, hogy ellopok valamit a kényelmi igényeim kielégítésére. Előbbivel (amennyiben nem köti össze a lopást erőszakos cselekedettel) még lehet is némi együttérzést tanúsítani, az utóbbival azonban minek? Manapság nem indokolt a "megélhetési bűnözés" mert senkinek sem kell éhenhalnia, a segélyezetteknek sem, ha normálisan gazdálkodnak. Amíh a tolvajlást nem kézlevágással és kapásból x év börtönnel büntetik, kár azon rugózni, hogy a gonosz társadalom mennyire intoleráns, meg nem értő...

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.12.31. 12:53:47

Nem hinném, hogy egy mélyszegénységben élő, pont egy jó környéken lévő családi ház udvarában lévő fát fűrészelne le...

Semper Fidelis 2012.12.31. 12:57:27

Unalmas már ez a tolvaj és bűnözőkultusz, ami itt van. Meg a szegénykultusz is. Nyivákolás, mások hibáztatása, szánalmas indok és kifogáskeresés, az van. Meg az a hivatkozási alap, hogy "szegény vagyok, megtehetem". Frászt. Szégyen és gyalázat, hogy ma bárki is bűnelkövetőket éltet. Tudom, tudom, nem jött át az írás üzenete. De, átjött, csak marhára nem értek egyet vele.
Amúgy a pólus mellett ha nem láttam tegnapelőtt a mezőn ezer, azaz 1000 el nem adott, kihajított fenyőfát, akkor egyet sem...

Zigi 2012.12.31. 13:04:23

Na, hál'istenennek, a Rózsadombra is elérkezik lassan a való világ...

szőrdoki 2012.12.31. 13:07:08

Még kezdő orvos voltam (30 éve) és egy betegem többszöri unszolására Soltvadkerten töltöttünk hála gyanánt pár napot. Minta gazdaság volt, amit a két kezével teremtett. Méltán volt büszke rá! A ház előtt, az utcafronton, ahol mindenki látja 23-án valaki ugyanúgy, mint a cikkben levágta, megölte a 6 méteres fenyőfáját. Úgy derékban.
Két dolog villant be, hogyan tudta megtenni ezt egy ilyen forgalmas helyen? A másik a lopás. Annak idején ez a település volt a leggazdagabb az országban.
Nincs gazdag és nincs szegény tolvaj. Csak tolvaj van.

Gera 2012.12.31. 13:21:28

Erről a fenyőfa témáról a temetői lopások jutottak eszembe, az is ugyanaz a megmagyarázhatatlanul barbár aljasság, mint megölni egy tizenéves díszfenyőt egy fröccs áráért. Édesanyám már nem tud úgy kimenni édesapám sírjához, hogy utána ne panaszkodna, hogy megint eltűnt valami, pedig már csak ilyen filléres mécseseket visz ki. Tiszta szerencse, hogy nem valami márvány csodát csináltattunk a sírra, hanem csak egy két-három mázsás sziklát tettünk le, legalább amiatt nem igazán kell aggódnunk (csak a rézbetűk miatt, de az legalább könnyen cserélhető).

Van egy szép sír a közelben, egy tizenéves srácé. Édesanyám rendszeresen szokta ott látni az édesanyát a növényeket gondozni, egyszer arra ért oda, hogy a hölgy ott sírdogál. Kiderült, hogy valami tetű kiásta az évek óta ott nevelkedő tuját a sír közepéről. Na, én tényleg egy békés ember vagyok, de egy ilyen húzásért akasztani lenne kedvem. Ez nem egyszerű lopás.

sánta vas 2012.12.31. 13:25:58

Egyszerűen az utolsó pillanatban kell megvenni,mert akkor már olcsóbb. Vagy kérni is lehet az eladótól ingyen egyet. A 10. talán ad is.Mert "aki kér annak adatik". Ne lopj! Inkább kérj! Ne megalázkodva, de alázattal.

Bornai Tibor 2012.12.31. 13:55:09

Kedves modortalan, mocskolódó olvasóimnak boldog új évet kívánok. Az értő, egyetértő, ill. kulturáltan vitatkozó olvasóimnak pedig még ráadásul sikereset is, szeretettel. Mert így, együtt vagyunk maga Magyarország. BUÉK!

Tahó Sandokan 2012.12.31. 14:01:51

@Bornai Tibor: Neked is BUÉK, de szerintem ezt a gondolatmenetet indítsd újra. Lopni akkor sem szabad, ha szegény valaki. Azt megértem, aki esetleg kaját, vagy vizet lop, mert az létszükséglet. A fenyőfa karácsonyra nem az.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.12.31. 14:03:19

@Tiborpapa:
"A poszt a szegénységről szól, nem a tolvajlásról."

Akkor írd át, mert kurvára nem a szegénységről szól.

U.i.:Miből gondolod, hogy szegénység miatt és nem eladás miatt lopták el a fát?

baliquez 2012.12.31. 14:07:06

Nehezen tudnám eldönteni hogy ez a poszt kérdőjel vagy húskampó, gondolom nézőpont kérdése. A "megélhetési bűnözés" kifejezést Kuncze Gábornak köszönhetjük.

hillman. 2012.12.31. 14:31:07

1. ha kinézünk a szarbol, akkor azt látjuk, hogy más országokban is a hátrányos helyzetü népek szisztematikusan lopnak a többitöl. kulturátol és vallástol függetlenül.
2. ha törvényes modon nem tudsz valamit megszerezni ami a többségnek megadatik, akkor igenis vedd el.
3. hiába nem értek eggyet a lopással; ha azzal méginkább nem értek eggyet, hogy valaki becsületes munkával csak a létfenntartást tudja megteremteni, vagy még azt se. ök egyre többen lesznek.
4. igen van választás. vagy adunk tisztességes segélyt a rászoruloknak államilag, vagy ki-ki faluja szerint potolja amit elvittek töle. a segély azért jobb, mert igy a jobb helyen lakok is beszállnak a költségekbe.
5. a honfoglalo magyarok is pont ezt tették. átmentek a szomszédba és elvitték ami kellett. ráadásul fegyverrel. a betyárok is ebböl éltek mégis ajnározzák manapság öket.
6.érthetö a cikk szegénységre utalása. aki kötekedni akar az meg ugyis talál okot.

kovego 2012.12.31. 14:37:30

@Tiborpapa: bocs, Tibor Tibor, nem figyeltem elegge!
attol meg el a kijelentesem, hogy nem tudhatjuk a posztbol, hogy kilopta el a fat, csak azt, hogy a poszter is csak feltelezi, hogy egy szegeny ember.
neked es mindenki masnak boldog ujevet!

eßemfaßom meg áll 2012.12.31. 14:40:34

@hillman.: 8. Lakcimed: .... oda jöjjenek a szegények lopni, te megérted őket és támogatod

sánta vas 2012.12.31. 14:42:30

@eßemfaßom meg áll: Úgy is lehet ellenvéleményt megfogalmazni, hogy ezt nem ordenáré hangnemben tesszük. Én se értek egyet sokmindenben Bornaival, mégse szidom a felmenőit, és nem nem használok randa szavakat.

Csak Norris 2012.12.31. 14:44:10

@közlekedési bűnöző: "Mér az erdő az kié? Az nem más munkája? Vagy van még állami tulajdonú? De ha van is, az nem más munkája?

Szóval szerintem inkább egyszerűen ne lopjon! "

Teljesen igazad van. AZ erdöt azért mondtam mert ott kisebb a kár százalékos aránya.

Csak Norris 2012.12.31. 14:48:13

@Balt: "Az erdő (park stb.) fája sem az övé, legfeljebb kevésbé tűnik fel a hiánya."

Erröl van szó. Meg vannak olyan fák, legalábbis amerre szoktam kirándulni, ami halálra van ítélve, mert vadon nött 2 telepített fa közt. Nekem személy szerint ilyen miatt nem lenne lelkiismeretfurdalásom. Bár mint korábban írtam, nem teszem.

eßemfaßom meg áll 2012.12.31. 15:14:05

@sánta vas: elenyésző számban olvastam a kommenttek között "elmészteajqrvaédesbe" stilusu reagálásokat, igy nem igazán tudom megérteni az erre hívatkozást.

belagezabela 2012.12.31. 15:45:55

Bornaikám nehéz innen visszajönni, mint futbalbírónak a 11-es befújása után amit benézett.
Modortalan= nem bírod a kritikát libsi gyengeség, de ez van, ennyit tudsz.
Mindenesetre Búék, inkább zenélj ahhoz jobban értesz.

belagezabela 2012.12.31. 15:50:30

@belagezabela: bár már pityergésből is jó vmi összerezdülésen ott nyomta az ájtatós manó dumát.
Bebuktad te is, mint Bródy meg most Szörényi, majd 10 év és rájössz hogy hazugságban élsz de nagyon jól.

Balt 2012.12.31. 16:31:56

@Gera: Durva sztori. De kb. analóg.

Balt 2012.12.31. 16:37:08

@Bornai Tibor: Kedves Tibor! Mi is boldog és sikeres évet kívánunk, főleg a "szakmádban", zenei téren, az talán mérsékli a frusztrációt. Ja, az még kell hozzá, hogy a sikereid gyümölcsét a társadalom megvédje az antiszociális elemektől, tehát ezt tekintsük egy kiemelt jókívánságnak.

evaandrea 2012.12.31. 16:40:05

Végigolvasva a cikket, és a kommenteket, megdöbbentő, mennyire hiányzik a kommentelőkből az együttérzés, még így, a szeretet ünnepe környékén is.Furcsa számomra ez a "fekete-fehér" gondolkodás is.A lopás bűn. Kész. Senki sem hajlandó még csak elgondolkodni sem, hogy vajon az élet tényleg ennyire ennyire egyszerű?
A fenyőfát senki sem viszi magával a sírba, se más tárgyat....
A fenyőfák szerencsére regenerálódnak még az ilyen barbár tettek után is.
de mi van az emberi lelkekkel??

belagezabela 2012.12.31. 16:40:49

Azért ez a semmire se való poszt rendesen kibaszott mindenkivel, igazán köszönjük a liberalizmusnak.
Boldog új ahogy tudsz, facsén terjedő OV gifnek köszönhetően.

belagezabela 2012.12.31. 16:42:45

kb így vhogy: az elejére kell a háttépé

24.media.tumblr.com/46d148a33983f24da5676e90c4aadce9/tumblr_mfudwlNLFP1r09l2vo1_500.gif

eßemfaßom meg áll 2012.12.31. 16:44:09

@evaandrea: "A lopás bűn. Kész."

Igen, ez ennyire egyszerű.

Balt 2012.12.31. 16:47:10

@evaandrea: Ezt nem egészen értem. Remélem, nem a kabátja alatt fűrészt hordozó "szeretetéhes" alkalmi karácsonyozó lelkéért kell aggódnunk - ahogy a poszt előírná.

Balt 2012.12.31. 16:53:40

Most már kíváncsi vagyok az elkövető kilétére. Ha kiderül, hogy egy valóban megtévedt becsületes, szegény ember, netán egy (múlt héten még tüntető, ezért fát venni elmulasztó) brahista, de mára bűnbánó diák, nem pedig többszörös visszaeső, akkor hajlandó vagyok önkritikát gyakorolni és belátni, sztereotipiák szerint ítéltem.

Remélem, meglesz az elkövető és itt is olvashatunk róla!

belagezabela 2012.12.31. 17:45:51

@Balt: tuti egy DK-s megtévedt gazdag, de lélekben szegény bácsika az elkövető akiért úgy fogunk sírni, mint az igazságbeszéd megalkotójáért.
Bornai Tibor úr jól lejárattad magad te is, Gratula

evaandrea 2012.12.31. 18:47:06

@eßemfaßom meg áll:

én attól tartok, hogy nem.
Van, amikor a rossz a jó, és a jó a rossz.
Sőt megkockáztatom, aki ilyen ilyen könnyen ítélkezik mások felett nyilvánosan,esetenként könnyűnek találtatik titokban....

evaandrea 2012.12.31. 18:50:29

@Balt:

Rossz hír, mert nem lesz meg az elkövető.
Úgyanis nem ez a lényeg.

Balt 2012.12.31. 19:54:23

@evaandrea: Nem is. Bár talán javulnak a statisztikák, de néha a súlyosabb bűnök elkövetői is büntetlenek maradnak.

Tehát mégis úgy kell a fentit érteni, hogy az elkövető "lelki sérüléseit" kell istápolni. Végül is jogos, van errwe hivatott apparátus. Visszaesők esetében úgy hívják, hogy börtönpszichológus. Ha nem cserepes fenyőnk lenne (ami ki fogok ültetni, s remélem, megússza a hasonló barbárságot), vízkereszt után szívesen felajánlanék egyet a fenti jótékony célra. (Tehát a szakszerű zárthelyi lélekápolásra, azaz a bv intézmény részére.)

borzimorzi 2012.12.31. 22:16:56

Bornai úr, szégyellje magát ezért az irományért!

Kívánok Önnek egy boldogabb és főképpen józanabb új évet!

Üdv:
b

eßemfaßom meg áll 2012.12.31. 23:29:36

@evaandrea: Nézd, ha ugy gondolod, hogy van amikor a lopás jó, kérlek a saját tulajdonodat ajánld fel a nemes célra.

roze 2013.01.01. 11:19:34

@evaandrea: A lopásban nincs mit megérteni,egy büntetőjogi kategória amiben neked nem kell méricskélni,megvannak rá a jogi megoldások,szabályok,amik mindenkire egyaránt vonatkoznak.
Semmi köze a szegénységhez vagy gazdagsághoz,szeretethez vagy együttérzéshez.Kár ezeket a fogalmakat keverni egymással. Te személy szerint megbocsájthatsz magadban annak aki ellopta a bankkártyádat,a fádat,az autódat,de attól még törvényeink szerint az illető egy bűnöző.

eßemfaßom meg áll 2013.01.01. 11:28:54

Jut eszembe, volt egy politikai csoport, nevezzük pártnak, akik a lopás bagatelizálását, a deviancia elfogadását a zászlajukra tüzték, megalkották a "megélhetési bűnözés" kifejezést.

Róluk itéletet mondott a társadalom, a szemétdombra küldte őket. Lehet továbbra is az ő mantráikat nyomni, csak nem kell csodálkozni, ha ez a társadalom több mint 95%-ának elutasításával találkozik.

Patreides · patreides.blog.hu 2013.01.01. 16:00:21

"Így hangzik: ha valaki szegény, és mégis ünnepelni akar, elveszi, amire szüksége van. Nem szabad harcolni vele."

Ez valami vicc?
Nem, nyilván nem az.
És nagyon szépen és tisztán bemutatja, miért lett a Fidesznek 2/3-a a parlamentben, és miért röhögnek engem körbe, és neveznek ballib elmebetegnek, amikor magától értetődő dolgokat próbálok elmagyarázni embereknek... Olyasmit, ami nem is olyan régen még magától értetődő volt, de ma, ebben az új világban már nem az.
Az Szdsz már a nevetségességig lejáratott itthon minden értéket és eszmét, ami a francia felvilágosodástól elterjedt a világban, de láthatóan még mindig vannak, akik ezen az úton haladnának tovább, és akik folytatnák ezt a halálig önsorsrontó belvárosi szédült értelmiségi agyrokkant szépelgést.
A szabadság és a szolidaritás rend nélkül szart se ér, és csak anarchia és fájdalom lehet a vége. Amíg ezt valaki nem érti meg, addig kár ilyesmivel előjönnie, mert csak az un. jobboldalt erősíti abban a hitében, hogy aki mást gondol a világról, mint ők, azok vagy komcsi bűnözők, vagy elmehibbant libbancsok, vagy esetleg mindkettő.
A liberális értékeket végre fel kellene emelni a porból, a sárból, ahová szépelgő idióták, és kisebbségi érzésekkel és gyűlölettel eltelt vérnácik juttatták, de így, ilyen gondolatokkal ez nem fog menni.
Ez csak megerősíti a ballibezőket, a libbancsozókat abban, hogy valóban nekik van igazuk, és hogy az elmúlt húsz év sikertelensége jórészt a 2010-ben megsemmisítő vereséget szenvedő oldal bűne, és nekik semmi része benne.

evaandrea 2013.01.01. 17:04:41

Tudjátok, annyira vicces, hogy a piti kis tolvajokkal szemben szinte rögtön ítélő bíróságot alkottok, de az igazi, nagypályásokat meg észre sem veszitek,mentegetitek, sőt mi több, rászavaztok.

Amna 2013.01.01. 17:06:35

A liberalizmus röviden, velősen: minden embert megilletnek bizonyos jogok, és mindenki addig gyakorolhatja ezeket, amíg a másikéval nem ütközik, mást nem korlátoz a sajátjai gyakorlásában.
A tolvajok sértik a magántulajdonra vonatkozó jogot, tehát nem liberális dolog őket mentegetni. Főleg, hogy akárki akármit mond, nem múlik rajta az életük, legalábbis itt, Magyarországon nem. Az IGAZI liberalizmus szerintem jó dolog.

Amna 2013.01.01. 17:09:32

@evaandrea:
Én nem szavaztam egyikre sem. Az ő bűnük nagyobb, mint a piti tolvajoké. De vannak emberek, akiknek a mindennapjait kézzel tapinthatóan megkeserítik a pitik, mert elviszik a terményét, a gonddal nevelt állatait, növényeit, esetleg még be is törnek hozzá, és elveszik a pénzét. Ha ő erre azt hallja, hogy még ő a rossz és intoleráns, ha ez nem tetszik neki, akkor nyilván nem azokat fogja támogatni, akik szerint még ő a hibás, és együtt kellene éreznie.

eßemfaßom meg áll 2013.01.01. 17:38:24

@evaandrea: Megadnád a lakcimedet, tudod, az a hely ahol szabad lopni.

evaandrea 2013.01.01. 17:43:34

@Amna:
Egyetértünk a liberalizmus kérdésében.
Sőt a a liberalizmus nem káoszt jelent, nagyon is be kell tartani a törvényeket.
És itt kezdődik a probléma, Magyarországon ezzel van a gond, a betartatással, ill ellenőrzéssel. Ez nem igazán megy. Meg hogy vannak "fontos" állampolgárok, akikre a törvény nem vonatkozik, vagyis ők törvényfelettiek.
És mivel az az egyik legjobb taktika, ha van egy közös ellenség, pont kapóra jött a fő ellenségnek kikiáltani a liberálisokat. Mára olyan lett, mint egy szitokszó. Hisz ki más,ha nem ők a hibásak, ha a kertből lopnak, vagy az aluljáróban letépik az ember táskáját.
Ez egy beidegződéssé vált. Ha netán mégse, akkor a kivétel erősíti a szabályt.
Engem ez a gondolkodásmód zavar.
Hogy semmit se kell mérlegelni, semmin sem kell elgondolkodni-mert azt ugye minek is- csak durr bele, "akasszuk fel" ! Persze csak képletesen, bár már egyre gyakrabban felmerül, hogy valóságosan is.
Lehet, a hatalomnak ez a célja.
A társadalom különböző rétegei között ne legyen semmilyen híd. Mindenki törődjön a saját dolgával, csak nehogy összefogjanak, az empátiát, mint olyat végképp el kell törölni, hisz ezek még a végén szolidárisak lesznek egymással.
És ez úgy tűnik, a működik, hisz az emberek többsége önként leszokik a gondolkodásról, hisz cserébe mindig megmondják neki, mi a jó neki. Ez kényelmes világ, csak nem szabad.

evaandrea 2013.01.01. 17:45:35

@eßemfaßom meg áll:
Sajnállak, hogy 2 centinél se látsz tovább az orrodnál.

rezvez 2013.01.01. 17:57:39

@evaandrea: A piti kis tolvajok nagyon meg tudják keseríteni az emberek életét.

evaandrea 2013.01.01. 18:05:46

A piti tolvajok megkeserítik az emberek életét, a nagymenő tolvajok meg boldoggá teszik őket. Mennek csápolni a rendezvényeikre.

Balt 2013.01.01. 19:07:25

@Patreides: Respect.

@ poszt (is): rákerestem a fentebb (2. komment) említett jogi hivatkozásra (hogy ti. a "derékban" kivágott fa más jogi megítélés alá esett, mint a tőből kivágás):

"A probléma az életerős, fejlődésének intenzív szakaszában lévő fák kivágásában rejlik.
Miért derékban? Mert nálunk idióta jogszabály van, amely szerint ha a fát nem tőből vágják ki, akkor az nem minősül fa kivágásnak! Nos ezt lovagolják meg drága jó melegedni vágyó testvéreink, mert így ha tetten is érik őket, max szabálysértést vághatnak rájuk. Erre tessenek gombot varrni."

www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kek-hirek/rendorsegi-razzia-felszamoljak-a-fatolvaj-bandakat-426542

Bővebben:
www.google.hu/#hl=hu&q=fatolvaj+der%C3%A9kmagass%C3%A1gban&fp=301e6c865f053026biw=1272&bih=577

Nagyjából 1 540 találat

De ez is egy szempont:
"Később megtudjuk, a csonk magasságából kikövetkeztethető, hogy erdészeti dolgozó vagy alkalmi fatolvaj ügyködött-e: a szakemberek alul vágják ki a fát, a fatolvajok derékmagasságban esnek neki, hogy a művelet közben szemmel tarthassák az esetleg arra járó erdészt. (...) Az elkövetők ismerik a szabálysértési értékhatárt, ami jó ideig tízezer forint volt, most emelték fel húszezerre. Ezt egy biciklinyi tűzifa nem éri el. Mi ugyan megtesszük a feljelentést, az igazságügyi szakértő pedig megállapítja az értéket - legtöbbször tűzifára. Girincsen volt olyan esetünk, hogy rönkminőségű, 70 ezer/köbméter árú anyagot daraboltak fel tűzifának."

magyarnarancs.hu/belpol/az_eltunt_sajoladi_erdo_nyomaban_-_csonkolas-68220

www.hetek.hu/hatter/201002/fatolvajok_erdopusztitok

Balt 2013.01.01. 19:13:05

@evaandrea: Igazad van, elég szégyen, hogy jelen blog gazdája kiáll az "elévült" minősítéssel ad acta tett "politikusbűnöző" mellett. :)

eßemfaßom meg áll 2013.01.01. 20:44:02

@evaandrea: Tehát mégsae szeretnéd jelezni a megélhetési betörőknek, hogy hol várod őket szeretetel. Értem én. Más fasza és csalánverés esete, jó liberrált szokás szerint.

Dexter007 2013.01.02. 20:02:57

@eßemfaßom meg áll: nagyon lelkesen érdeklődsz mások címe felől, ki vagy te, netán Kubatov aktivista? máris odarakok a neved mellé egy kis narancs pöttyöt, jelezvén a rendszer csahos, barna-nyelvű kiszolgálója címet részedre

evaandrea 2013.01.03. 16:22:44

@Dexter007:
nem tehet róla, ő egy nagyon egyszerűen működő ember, aki nem is túl kedves....

eßemfaßom meg áll 2013.01.03. 20:11:38

@Dexter007: Ha ennyit fogtál fel abból amit írtam, ne indulj agysebészvetélkedőn.

Dexter007 2013.01.04. 17:35:19

@eßemfaßom meg áll: oké, nem indulok, nem akarom elvenni az esélyt előled :)

Leone_510 2013.01.05. 09:17:15

Nem tudom ki ez a posztoló és honnan került elő. Ez egy liberális maszlag, semmi köze a szegénységhez és a tolvajláshoz, csak egy begombázott öregúr agymenése.
Egy keresztény mentalitású társadalomban a felesleget ODAADJA akinek van, és MEGKAPJA akinek nincs. NEM ELVESZI! MERT "JÁR" neki. Te pöcs!

h4z4rd 2013.01.05. 12:13:26

Bornai úr, most akkor vegyünk egy másik példát!
Manapság egyre több embert lakoltatnak ki az otthonából, de ezeknek az embereknek is laknia kell valahol...
Mondjuk az egyik családnak megtetszik az Ön egyik szobája (a fenyő felső másfél métere).
Hogy van tovább a történet?

Már megbocsásson, de Ön kétségbeejtően idióta.

Tiborpapa 2013.01.05. 18:42:44

Ha a fentebb leírt összes véleményt komolyan veszem, akkor arra a következtetésre kell jutnom, hogy mindenki szerint Jézus volt a legliberálisabb ember a világon. Már bocsánat.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.06. 00:20:09

@Tiborpapa: Keresztre is feszítették - mondhatnánk. A liberális hozzáállás egész jól működik, ha valaki szentekkel vagy egyszerűen csak jó emberekkel van körülvéve, vagy ha éppen ő az Isten fia. De mit csináljanak azok a szegény földi halandók, akiket nem elit kertvárosi negyedbe vagy tömbrehabilitált lakóparkba vitt a sorsuk? Más helyzetre más hozzáállás való.

evaandrea 2013.01.06. 16:21:23

@Holger Hartland:

Nem hinném, hogy a "jóság" mondjuk inkább emberség az anyagi helyzettől függ. Még a világnézettől sem. Ezt szerintem inkább erkölcsi fejlettség szintjével hozható kapcsolatba.

Amna 2013.01.06. 17:00:59

Viszont a jóság nem az, hogy bólogatunk a tolvajoknak, és igyekszünk lelkiismeretfurdalást kelteni azokban, akik ne adj Isten, haragszanak rájuk, mert megkárosítanak másokat.
Igen, volt idő, amikor akasztás meg kézlevágás járt érte, azt nyilván nem kívánom vissza, de hadd ne sajnálkozzam azon, aki meglop mást, azon meg pláne, aki ezt erőszakkal köti össze. Inkább a tisztes szegényekkel leszek szolidáris.
süti beállítások módosítása