A minap valaki megkérdezte, szeretem-e X. Y. politikust. Valamit habogtam, de utána még sokáig foglalkoztatott a kérdés. Van, hogy az ember nem azonnal találja meg a választ, csak némi gondolkodás után. A gondolkodás pedig még nincs betiltva.
Arra jutottam, hogy a politikust nem lehet szeretni. Csak ember tudok szeretni. A lelki tulajdonságaiért. A szellemességéért. Az esendőségéért. A talpraesettségéért. A nagy szívéért. A figyelmességéért. A segítőkészségéért. De mindezért nem lehet szeretni egy foglalkozást. Csak az embert. Így aztán villamosvezetőt sem szeretek, csak, mert villamost vezet. És vízvezeték szerelőt sem, csak mert szerel. Aki egy foglalkozást szeret, az egy üres képkeretet szeret, a festmény nélkül.
A nagy kérdés az, vajon az ember mennyit visz bele emberségéből a foglalkozásába. Ha sokat, akkor biztosan nagy sikerei lesznek a pályáján. És akkor szerethetővé válik sokak számára. Az ember. A foglalkozása nélkül.