Nem cinikus megjegyzésnek, hanem biztatásnak szánom: ez egy stáció, és lehetséges előrébb jutni. Kívánom, hogy így legyen.

@útonjáró: Köszönöm. Tudom. És reménykedem.

Tibor, ha jól olvasom, a blogod kb. arról szól, hogy időről-időre hangot adsz elkeseredésednek, elbizonytalanodásodnak, csüggedésednek, akár felháborodásodnak a fölött, amiért és ahogyan változnak ma Magyarországon a dolgok. Néha költői eszközökkel, néha konkrétabban.

Biztosan nem én leszek az első, aki megpróbál arra biztatni, hogy legalább egy pillanatra válts nagyobb látószögre, vagy próbálj felülemelkedni a mindennapi adok-kapokon, akkor lehet, hogy így is láthatók a történtek: volt egy politikai-társadalmi-művészeti kultúra, amiben Te valószínűleg otthonosan érzeted magad, de az mégiscsak elnyomott, kiszorított egy másikat, egy "Másik Magyarország" kultúráját. Most is kiszorítósdi folyik, azonban most - úgy tűnik - helyet kérnek és kapnak azok is, akiknek eddig nem volt helyük ebben az életben. Ahogyan Te (és sokan mások) most nagyon rosszul érzik magukat emiatt (érthető módon, hiszen egyrészt teret veszítenek, másrészt, mert idegennek, nemkívánatosnak, sőt, talán egyenesen félelmetesnek tartják ezt az "újat"), úgy hidd el, és egy pillanatra - kérlek - próbáld meg átérezni, hogy akik eddig nem kaptak helyet, azok évtizedekig ugyan így érzetük magukat.

Nem azt mondom, hogy "úgy kell neked", vagy hogy most "hurrá, mi jövünk" -bár én nem sorolom magam a helykérők közé; és arról aztán fogalmam sincs, hogy hogyan lehetne az ilyesmit "fájdalommentesen", "humánusan", ill. igazságosan véghez vinni... Különben is, egyszerre csak egy kis pontját látjuk a bonyolult folyamatnak...

De abban biztos vagyok, hogy önbecsapás, mindenképpen káros úgy gondolni, hogy most aztán a "sötétség szakad ránk"... Mert hidd el, nagyon sokan gondolják úgy, hogy most éppen a "világosság jön"... És ők ugyanolyan emberek, min Te, ugyanúgy jót akarnak, nem gonoszok, nem fasiszták, sőt, még az is lehet, hogy ugyanabban az Istenben és sorsban hisznek, mint Te...

De hogy ugyan annak a nagy Egésznek a részei, mint Te vagy én, az egészen bizonyos. Felebarátok.

Mottó:
„Malac vagyok mi csináljak, (csinájjak) túrjam orrom, vagy pisáljak?”
kb. 25 év után is emlékszem erre a szösszenetre, - tulajdonképpen aktuális is, a WEB2 nagy erényét, a hozzászólásokat, olvasgatva, a rettentő információs sztrádán.
.....Amikor az ember nagyon szabadnak hiszi magát, valószínűen és valószerútlenül rabja lesz önmagának.....

Reménykedni?
Miben?
Az okos telefonok, nagyon butává teszik az embereket.

@sirwalter: Konkrétan nem azon van kiakadva az értelmesebbje (én Tibort közéjük sorolom), hogy más hangok is teret kapnak (ahogy kaptak az elmúlt 20 évben is, ráadásul nagyon ködösen fogalmazol "újak és régiek" között) hanem, hogy ezek a hangok egy része erőszakos és minden olyat megkérdőjelez ami egy demokratikus alapnormában nem lehet kérdés. Sokan sajnos nem felebarátként viselkednek. Másrészt a Kádár-rendszer bukásának azért örültünk, mert végre nem fentről mondják meg ki és mennyit szerepelhet. Persze naívság lenne azt állítani, hogy nem maradtak érdekkörök akik ezt befolyásolták, de még mindig jobb volt mint előtte és reméltük javulni fog. Erre nem lehet válasz ugyan az a metódus ami volt, ezt már egyszer (részben) meghaladtuk.

@ledo76: azt próbáltam (a terjedelem miatt leegyszerűsítve) fejtegetni, hogy ez a "kiakadás", amiről írsz, az egy (negatív) életérzés, nyilván. A vélt vagy valós mellőzöttség, és a "fenyegetettség" miatt.

Mellőzöttség, az bizonyos mértékben valószínűleg valós: ahogyan az elmúlt 15-20 éven (pláne előtte) egy bizonyos fajta kultúra képviselői érezhették magukat mellőzve, hiszen a hivatalos politika nem az ő szemléletüket tükrözte, gazdasági potenciállal nem rendelkeztek, médiájuk nem volt, ez mostanra megváltozott, valamelyest kiegyensúlyozottabbá vált a helyzet, és "az állami hátszél" most őket segíti, nem pedig azokat, akiket mondjuk Tibor preferál, vagy ahová tartozónak véli magát, gondolom. Így aztán most emezek érzik magukat mellőzve, ami teljes mértékben érthető, csak - és erre próbáltam buzdítani - érdemes a teljes képet látni. Szomorú, de igaz közhely tehát, hogy "két Magyarország" van. Már persze, csak egy bizonyos szint fölött, ami mondjuk a fölső 500 ezret jelenti, mert alatta az emberek egyszerűen csak dolgoznak, gyereket nevelnek, egyszóval élnek, maximum, politikai véleményük, ízlésük és pártpreferenciájuk van, de az egzisztenciájuk nem függ az állami megrendelésektől, és hogy éppen milyen politikai "kurzus" van hatalmon, legfeljebb csak a mindennapi komfortérzetükre van hatással, hogy kiket látnak a tv-ben...

Fenyegetettség: hát, az szerintem valójában nincs, csak akkor, ha hajlamosak vagyunk a legrosszabbat feltételezni a másikról, és átadni magunkat az aggódásnak, sőt félelemnek. Lehet, hogy vannak szélsőséges vélemények és törekvések ma Magyarországon (megjegyzem, meggyőződésem, hogy ennél sokkal súlyosabb a helyzet Európa más országaiban), de attól tartani, hogy ez uralkodóvá válhat pl. a jelenlegi kormányzat és államberendezkedés alatt, kb. annyira megalapozott félelem, mintha mások meg attól rettegtek volna pár évvel ezelőtt, hogy bármikor kitelepíthetik őket egy alföldi tanyára, vagy elvihetik őket Recskre...

Szóval, értem én, hogy mindenkinek a saját problémája fáj, de ha csak a saját csövünkön nézünk ki állandóan, és csak a saját sérelmeinket dédelgetjük és emlegetjük föl, míg a másokéra nem vagyunk fogékonyak, akkor marad még egy jó ideig ez a két Magyarország egymás mellett, párhuzamosan. Már persze, csak egy bizonyos "szint" felett... Ami, csak hogy tovább bonyolítsuk, természetesen nem feltétlenül egyezik meg a tudatállapot szintjével... ;)

@sirwalter: Ne haragudj, de a másfajta kultúra ebben a kotextusban butaság. Egyrészt a kultúrában csak tehetséges és tehetségtelen van és jelenleg (oldaltól függetlenül) a tehetségtelenség burjánzik, míg a tehetségesek (oldaltól függetlenül) háttérbe vannak szorulva. Innentől már nincs ok az ünneplésre. A másik az, hogy egy művész milyen oldallal szimpatizál jobb esetben nem hangsúlyos. Tibor esetében konkrétan csak itt a blogról tudtam meg ezt, a művészetében (különösen a KFT-ben aminek ő "csak" 1/4-e) ez egyáltalán nem volt meghatározó. Ellenben szuper dalaikkal a magyar nyelv minden szépségét megcsillantó szövegeivel többet tett a magyar kultúra asztalára mint a magukat hansúlyosan "nemzeti oldalhoz" tartozók összesen. Félreértés ne essék itt nem arról van szó, hogy egy jobboldali művész nem lehet tehetséges (ezeregy példát tudnék rá mondani), de nem ettől jó vagy rossz. Ami kimondottan ezt tűzi zászlajára az a rossz, mert egyrészt erőltetett, másrészt a tehetséget pótlandó ez a tapasztalataim szerint. Meg eleve ez az oldalra osztás önmagában is egy agyrém, mert kizárja a "nemzeti oldalról" az olyan "balib" művészeket mint pl Bródy, akinél kevesen írtak több hazafias érzelmű szöveget (ráadásul milyen színvonalon). Az állami hátszél meg akár mit is támogat rossz. Én az aczéli kultúrpolitikát pl nem tartottam rossznak mégsem jutna eszembe dicsérni, mert káros volt, hogy nem természetes kiválasztódás működött (a KFT is jócskán szívott miatta). A rendszerváltás utáni médiauralom se volt hibátlan, de egy fokkal jobb volt , pedig ott kezdett az igénytelenség ekkora teret kapni,de a benne adódó aránytalanságokat nem hatalmi szóval kell kijavítani, ráadádsul legalább a tényleg tehetségesek helyett a talpnyalókat előnyben részesíteni.
Másik téma: Félni nem kell, de vannak jelenségek amelyek ijesztőek és tenni kell ellene. Ebben én sem értek mindig egyet Tiborral, de ez az ő blogja az ő problémáival, érzéseivel. Én inkább azt az abszurd fricskázást és ebből adódó derűt hiányolom ami az igazán jó válasz a körülöttünk lévő világ sötétségeire, de egyben reményt ad, hogy nincs minden elveszve. Ez az ami a KFT-t a szememben naggyá tette. Azért néha megcsillan Tibor ez az oldala is.

@ledo76: jav: kontextusban...

@ledo76: természetesen nem haragszom, de megkönnyítjük a diskurzust, ha nem mondjuk a másik véleményére, hogy "butaság"... ;)

Szokás manapság a "kultúra" alatt csak a művészetet érteni, de én az eredeti és tágabb értelemben használtam: szellemi javak, civilizációs vívmányok, hagyomány, értékválasztás, politika, műveltség, és igen, művészetek. Mindez nem csupán tehetség dolga (mint a művészet), hiszen ez egy komplex, egy egész népre, vagy legalább egy embercsoportra kiterjedő fogalom. Amit erről írtam, ezzel a kultúra-fogalommal érdemes olvasni és értelmezni.

A KFT-t én is nagyon szerettem, de azért ezt erős túlzásnak tartom: "Ellenben szuper dalaikkal a magyar nyelv minden szépségét megcsillantó szövegeivel többet tett a magyar kultúra asztalára mint a magukat hangsúlyosan "nemzeti oldalhoz" tartozók összesen." De hát nem akarok nevekkel dobálódzni, meg "kulturkampfot" sem szeretnék folytatni, fügetlenül attól, hogy az szerintem zajlik, méghozzá "mindkét oldal" prominenseinek tevékeny közreműködésével.

Persze el lehetne vitatkozni ezeken a kérdéseken, de ez - lássuk be - nagyon időrabló dolog... ;)

@sirwalter: De az igazi művészetben nincs két oldal. A KFT se tartozik az egyik oldalra bármilyen is a tagjai politikai beállítottsága (ráadásul ahogy tudom koránt sem egységes), de Demjént, Szörényit (bár neki volt egy megingása, viszont neki bármit elnézek) se sorolnám a másik oldalra, mert műveik és egyébb szerepvállalásaik nem ragadtak le politikánál. Cipő közismerten balos volt mégsem ez jut róla, vagy az együtteséről a közvélemény eszébe. Bródy pedig igazi tudathasadás lehet a te szemszögedből nézve. Nem is ez dönti el a műveikről, hogy jók vagy rosszak és ők nem is főleg állami megrendelésből éltek/élnek, nincs is szükségük arra, hogy valahová elkötelezzék magukat. Én nem is az ilyen művészekre értettem a "nemzeti oldalit", hanem akik műveikben és egyébb szerepvállalásaikban nem tudnak ettől elszakadni. Ha ezek közül tudsz jobbat mondani mint a KFT megemelem a kalapom (eleve nincenek sokan hálistennek). Persze ízlésről kár vitatkozni, de nem attól magyar valaki, hogy demagóg közhelyeket szajkóz, hanem pl hogyan használja szép anyanyelvünket műveiben. A KFT nagyon magasra tette ebben a mércét. A kultúrpolitika dolga, hogy az emberek ízlését pallérozza pl az oktatással nem az, hogy nyomasson valakiket csak azért, mert benyaltak nekik, akik ráadásul az előző kormányok alatt is megtalálták a közönségüket.

@ledo76: mivel én elsősorban nem a művészekről beszéltem, hanem a - fent részletezett értelemben vett - kultúra hordozóiról, így aztán természetesen végképp nem foglalkoztam azokkal a művészekkel, akik csak és kizárólag abból akarnak megélni, hogy ők a "nemzeti oldal" képviselői. Ha így értettél, félreértettél.

Én egy olyan kultúra képviselőiről beszéltem (társadalomtudósok, filozófusok, művészek [írók, zenészek, képzőművészek, stb.], gazdasági szereplők, stb.), akiket gyakorlatilag nem is ismerhetett a nagyközönség, mert korábban nem kaphattak teret. Innentől kénytelen vagyok ismételni magam: azért nem kaphattak teret, mert a korábbi politikai környezet (a médiát is ide értve, mint segéd platformot) nem támogatta ezeket, nem vett róluk tudomást, mellőzött. És támogatott helyette másokat.

Mert - cinizmus nélkül - szép gondolat, sőt igaz is, hogy - pillanatra visszatérve a művészethez - elvileg a művészet egyetlen mércéje a tehetség, de mióta a világ a világ, a művésznek mindig is szüksége volt támogatásra, mert a társadalom "csak úgy" nem tart el egy művészt (nagyítóval kell keresni a kivételt). Régen ugye mecénások tartottak el művészeket, ill. tehetős megrendelőknek dolgoztak. Manapság különféle módon tudja támogatni az "uralkodó elit" a művészeit: pl. pályázatok útján (amit ugye mindig az aktuális kulturális kormányzat irányít), ill. állami és önkormányzati megrendelések formájában. Talán nem mondok vele újat, de bizony legtöbbször nem a tehetség döntötte el, hogy melyik kiadó kinek adja ki a lemezét vagy a könyvét, kinek jelenik meg cikke a melyik újságban, kinek lehet kiállítása a melyik galériában, kitől rendelnek meg köztéri szobrot, stb., stb.

"De az igazi művészetben nincs két oldal" - bizonyos szempontból igaz, más szempontból meg sajnos nem. Egyszerű példa: nyilván nem attól lesz valaki kitűnő író, hogy egyik vagy másik oldalhoz tartozik-e, viszont, hogy egy kiadó hajlandó-e finanszírozni a könyvét, az már függhet attól, hogy egyik, vagy másik oldalhoz tartozik-e, és ezt hosszan lehetne sorolni mindenféle művészeti ággal kapcsolatban.

De visszatérve tehát: én nem csupán a művészetről beszéltem, hanem komplex kultúráról. Mára már többé-kevésbé komplex módon kiépült "mindkét oldal" "kultur-vertikuma", azaz oldalanként létezik médiabirodalom, filozófiai-ideológiai, sőt etikai háttér, politikai intézetek, gazdasági kutatóintézetek, közvélemény-kutatók, művészcsoportok, kultúra-szervezés, stb., stb., és ami mindezt működtetni képes, gazdasági háttérbirodalom. Ez szerintem ténykérdés.

Ezek után pedig, akik éppen kormányzati hatalmon vannak, és tkp. szabadon rendelkeznek a költségvetéssel, ill. hát annak kultúrára szánt részével, plusz ők "csatornázzák" be az EU-ból befolyó pályázati pénzeket, valamint ők diszponálnak a fölött, hogy kiket "delegálnak", azaz kiket hoznak helyzetbe Európa és a világ más részein, amikor erre lehetőségük van (márpedig ha szűkülő mértékben is, de erre folyamatosan van lehetőség). És hogy, hogy nem, az adott oldal mindig az saját oldalát akarja helyzetbe hozni, legyen szó a gazdaság szereplőiről, kutatóintézetekről, vagy épp a művészetről. Milyen meglepő, igaz? ;)

Persze mondhatjuk erre, hogy nem jól van így, de attól még - jelenleg - így van. Legalábbis az én meglátásom szerint. Ezért írtam, hogy szerintem a mellőzés, mellőzöttség érzés valószínűleg valós, meg az is, hogy nem tetszik, amikor a másik oldal "garázdálkodik", de azért ez alternál, és ezt is érdemes hozzátenni.

És egy utolsó megjegyzés: sajnos hajlamos a "két oldal" a "másik" kultúrájáról (miként az egyes emberről is) a lehető legrosszabbat feltételezni, és a másik kultúrájában a meglévő értékeket kölcsönösen negligálni. Így lesz az egy oldal kultúrája "fasiszta, nacionalista, rasszista, antiszemita, homofób, kirekesztő, provinciális, szociálisan érzéketlen, intoleráns, maradi-konzervatív, bigott, egyszóval "mucsai" a művészetben és mondjuk "fasiszta" a politikában), míg a másik oldalé "nemzetietlen, internacionalista, hazaáruló, szélsőliberális, zsidóbérenc, ateista-istenkáromló, érték nélküli ill. értéktagadó, azaz cinikus, erkölcstelen ill. ferdehajlamú, egyszóval "lila" a művészetben és "leberálbolsevik" a politikában").

Nnna, hát azt hiszem, kb. itt tartunk...

Kedveseim, örülök a kulturált hangnemnek. Köszönöm. Visszaadtátok a hitemet abban, hogy mi nem mocskolódunk. (legtöbbször félve nézem meg a kommenteket.) Tehát akkor is, ha nem értünk egyet, beszélgetünk egymással és ez a legfontosabb. Mindenkit ölelek.

@sirwalter: Szerintem eddig is mindenki tudott érvényesülni, ha volt rá valódi igény. Csak a politikusoknak köszönhető, hogy sikeresen megosztották a társadalmat és benne a kultúra képviselőit. Ha ők nem így tettek volna nem beszélhetnénk ezekről az elszomorító jelenségekről. És pont ezért nincs minek örülni egy cseppet sem és ezért adok igazat Tibornak, hogy reménykedni lehet (és kell), hogy egyszer jobb lesz.

@sirwalter: Egyébként Bornai se többet se kevesebbet nem szerepel mint 2010 előtt, biztos hogy nem ez a rosszkedvének az oka.

@Bornai Tibor: szívből örülök, ha sikerül valamennyit is visszaadni a hitedből. Nem az én gondolatom, de terjesztem: "ahol szeretet van, ott van kommunikáció, és ahol kommunikáció van, ott van szeretet". Ez nyilván egy sűrített gondolat, amolyan "aforizma", nyilván a kommunikáció minősége is fontos.

@ledo76: Nem mindenben értünk egyet, de ez nem baj. "Csak a politikusoknak köszönhető, hogy sikeresen megosztották a társadalmat és benne a kultúra képviselőit." Hát, én nem teljesen így látom, persze a politikusokat hibáztatni, az a "triviális megoldás". Megvédeni nehéz lenne őket, de hát nem ők tesznek ilyenné minket, hanem mi tesszük olyanná őket. Nem igazán lehet politikusokra és nem politikusokra felosztani az embereket, hiszen a politikai-kulturális csatározásban az emberek nagy része, vagy igen tekintélyes része részt vesz [pl. most mi is, kicsiben... ;)]. Az biztos, hogy nem simítják az ellentéteket, hanem sok esetben inkább szítják, ill. rájátszanak bizonyos létező igényekre. De mi együtt játsszuk velük ezt a játékot, és mi sokkal többen vagyunk... Szokás szerint sántító hasonlattal: mondjuk ők a csapatkapitányok, az emberek meg a csapat. De a csapattagok nincsenek kényszerítve, vagy manipulálva (na, jó az életben igen) a csapakapitány által, a játékban való részvétel önkéntes...

Én a "párhuzamos kultúrákat" természetesnek tartom, az emberiség jelen állapotában. Nem mondom, hogy örömteli, de momentán ez van, el kell fogadni, és persze lehet dolgozni azon, hogy ne így legyen, csak ne erőszakos eszközökkel (akár agresszív verbális eszközökkel) dolgozzunk, és ne akarjuk a másikat megváltoztatni, mert aki így kezdi a munkát, az - meggyőződésem szerint - tévúton jár. Ahogy én látom: mindenütt a világon, így Európa-szerte ez a helyzet, nem kell ezen feltétlenül szomorkodni, sőt egyáltalán szabad: el kell fogadni, és tenni a dolgunkat. És amikor támogatnak, akkor támogatnak, amikor meg nem, akkor nem.

Nem tudom, hogy mindez hozzájárul-e Tibor rosszkedvének okához, de én - ahogy az első bejegyzésemben írtam - ezt a két dolgot azonosítottam az elkeseredése okaként: mellőzöttség és fenyegetettség. Nem tagadom hatással volt rám a GP-levél, de ezt a "topic"-ot nem nyitnám itt meg, mert azt már bőségesen megtárgyalták máshol. Szóval, nem biztos, hogy a "személyes" mellőzöttségről ill. fenyegetettségről van szó, inkább egy "diszkomfort" érzésről, hogy "nem ilyen világban szeretne élni". És ez a kulcs szerintem. Hogy a párhuzamos kultúrák képviselői ma így érzik magukat Magyarországon (már akit ez egyáltalán foglalkoztat, tehát az a bizonyos "fölső" akárhány-ezer), ami nyilván nem jó... Vagy elviseljük, és nem hagyjuk magunkat deprimálni, ha épp nem nekünk fütyül a rigó (rövid távon ezt látom könnyebbnek), vagy igyekszünk közelíteni egymáshoz ezt a két kultúrát... ami egy igazán szép feladat! ;) Persze végső soron ez kel legyen a cél, de amíg ez megtörténikm addig sok élet elmúlik itt a Földön... Legjobb, ha ezt is elfogadjuk... ;)

@sirwalter: Ezek a jelenségek marginálisak maradtak volna, ahogy nyugaton azok is maradtak, ha a politikusok nem alkalmazták volna az oszd meg és uralkodj elvet hataloméhségből. Más kérdés, hogy volt rá fogékonyság sajnos.

Talán manapság túlságosan átpolitizált az életünk, és az embereket könnyelműen csak ezen a szemüvegen vizsgáljuk. Népnemzeti?Jöhet!
Vagy épp fordítva....
A politikai beállítódottság az ember egy jellemzője. Csak 1!
A művész, ill a művészet értékét nem ez határozza meg.A támogatottságot sajnos igen. Most. Itt.
Optimistaként hiszem, lesz ez még máshogyan is, bár semmi nem indokolja az optimizmusom. Hosszú távon a dolgok kiegyenlítődnek. Az értékes dolgok megmaradnak, még akkor is, ha a művész nem épp támogatott. Az álművészet, hiába halálra pénzelt, eltűnik a történelem süllyesztőiben.
A jóság utáni vágy jóságot szül.