Bornai Tibor:

 Zeng az ének

 (Vámos Miklós Zenga Zének c. regénye alapján)

 

A terézvárosi fák alatt sok konszolidált év elszaladt,
de semmit nem felejtett el az a kisfiú,
aki akkoriban titkon hittanra járt,
mert anya szerint az sosem árt,
csak apa volt ideges és szomorú.

A téren, ha este lett, ropogtak a játékfegyverek
s az ablakokban kigyúlt a lámpafény.

Néhány rokon, ha összegyűlt és
politikáról szó került, csak suttogták,
ami nem volt elmondható.
A kisfiú csak hallgatott, és a néhány szó,
amit felfogott, hát minden volt, csak nem megnyugtató.

A világvevő rádión, egy őszi alkonyon,
egy recsegő hang a hazáról beszélt.
Apa fel-le járt, a kisfiú csak állt,
s hogy ne féljen úgy, hát énekelt egy dalt, hogy

Zeng, zeng az énekszó
és az úttörő kedve jó,
mert szép az életünk.
Ugye milyen jó nekünk?
Zeng, csak zeng az énekszó,
már a téren is hallható,
és a háztetők felett,
mint egy elszabadult luftballon,
lebeg.

Pár nap múlva egy hajnalon megszólalt a telefon,
egy ismerős hang sietve búcsúzott,
hogy ők elutaznak most messzire,
még az is lehet, hogy örökre,
de amint tudnak, majd írnak képeslapot.

A téren dörögtek a valódi fegyverek,
s az ablakokban kihunyt a lámpafény.
A család egy délelőtt a pincébe költözött,
s a kisfiú csak énekelte a dalt, hogy

Zeng, csak zeng az énekszó
és az úttörő kedve jó,
mert szép az életünk.
Ugye milyen jó nekünk?
Zeng, csak zeng az énekszó,
már a téren is hallható,
és a háztetők felett,
mint egy elszabadult luftballon,
lebeg.

Szerző: Bornai Tibor  2012.10.21. 19:05 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bornaitibor.blog.hu/api/trackback/id/tr314861542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.