Ahhoz, hogy Magyarországon a politikai kultúra fejlettebb lehessen, be kéne tiltani egy játékot, amit a leendő politikusok - és valljuk be, mindenki más is - már a kiscsoportban nagy-vígan űznek. A játék neve, és egyben hangosan kikiabált lényege: enyém a vár, tied a lekvár!
Magam is sokat játszottam ilyet. Ha az ember talál egy kis dombocskát, fölkapaszkodik a tetejére. Közben durván ellöki azokat, akik szintén kapaszkodnának, és a fenti rigmust kiabálja. Felérve diadalittasan néz szét, és várja, ki merészeli megostromolni az ő büszke "várát". Ha valaki merészel, akkorát kell taszítani rajta, hogy csak úgy repüljön lefelé. Majdnem az anyatejjel szívjuk magunkba ezeket a játékszabályokat.
Az egésznek semmi más értelme nincs, mint az, hogy az erősebb lelöki a felfelé igyekvő gyengébbeket. Az óvónők eközben a bolti árakról, vagy a férjük viselt dolgairól beszélgetnek, játszótéren a szülők békésen üldögélnek egy padon, mert nem is sejtik, mire nyugdíjasok lesznek, ezek a "vár-tulajdonosok" döntik majd el, kapnak-e olcsó gyógyszert, utazási kedvezményt, vagy egyáltalán nyugdíjat. Még nem aggódnak.
Azokról a gyerekekről már nem is beszélve, akiké meg csak a lekvár...