A reggel éppen olyan festői volt, mint ezen a szeszélyes nyáron akármelyik. Miközben kutyámmal sétáltunk, a Nap minden igyekezetével azon volt, hogy kisüssön. Nem volt könnyű dolga. Ha sugarai mégis utat találtak két felhő között, a hajnali párák azonnal szorgalmasan oszladozni kezdtek a rét felett. A nagy csendben csak a jázminok tapsikolása hallatszott.
Hazaérve emelkedett lélekkel fogtam a reggeli elkészítéséhez. Kávé. Lássuk csak. A dobozból elfogyott, hoztam hát egy új csomagot a spájzból. Kutyám szépen üldögélve várta, hogy enni kapjon, bár látta, az a színes dolog ott a kezemben még nem az övé lesz. Mindketten vidámak, sőt, ki merem mondani, boldogok voltunk. Ekkor kinyitottam a vákuumos csomagolást. A kávé tetején, celofánba burkolt kis üzenetet találtam. „ Sajnáljuk. Ön nem nyert.” Mi van? Hát játszottam? Mit? Olyan játék nincs, ami úgy kezdődik: ön nem nyert! Egy csapásra a vesztesek közé soroltattam? A francba! Mikor minden azt harsogja körülöttünk, hogy nyerj minden nap! Zoknit, utazást, matricát, mindegy, csak nyerj! És ezek még sajnálnak is engem. Becsomagoltak a rohadt kávéjukba egy szimpla adag sajnálatot is!
Fölösleges volt. Igaz, hogy nem nyertem se két jegyet, se előfizetést, de ez a mai reggel, ez a napsütés, a felhők és párák, mindez az enyém volt. Még kutyámnak is jutott belőle bőven, hiszen nagy ajándék a szép, korareggeli séta. Úgy döntöttem, mégiscsak nyertem. Megbuksiztam egy kutyafejet, és teavizet tettem a tűzhelyre.