Ami a szemünk előtt zajlik, nem más, mint vertikális népvándorlás. A mozgás most nem jár földrajzilag értelmezhető helyváltoztatással. A kulturálatlanság, a butaság, az ízléstelenség, műveletlenség, erő-imádat, a vad indulat nem vízszintesen vonul, hanem a társadalmi liftben utazik gigantikus tömegével alulról felfelé.
Ennek a liftnek a motorjába két fontos dolog szállítja az üzemanyagot. A pénztelenség és az internet.
A feladatot nem az vállalja el, nem az kapja, aki ahhoz a legjobban ért, mert a szakértelem drága, a profi túl sok pénzt kér. Inkább azt bízzák meg, aki olcsón, ingyen vállalja, esetleg még ő fizet. És nem baj, hogy így gyenge lesz a minőség. Apró dolog, úgysem veszi észre senki. Mire a sok apróság feltűnő tömeggé áll össze, már késő lesz bánkódni.
Az internet felhangosítja a hangját azoknak, akiket a korábban használt médiumok szűrői be se engedtek a közbeszédbe, vagy kitessékeltek onnan. Ma a filozófus bölcs gondolatai már ugyanolyan súllyal jelennek meg a kommunikációs térben, mint az alpári ocsmányságok. Talán nem kell bizonygatnom, kik vannak többen. A műveltség, bölcsesség, érzékenység tehát halványulóban van, és helyét átveszi a vertikális népvándorlás sötét kavargása.
A lift motorját a korrupció olajozza. Ahol virágzik, ott a lift simábban, sebesebben suhan felfelé. És nincs erő, ami ezt megakadályozná, vagy akár csak fékezhetné.
2013.02.06. 16:36
4 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://bornaitibor.blog.hu/api/trackback/id/tr85066015
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tiborpapa 2013.02.12. 22:24:10
Éhségem van az okos szóra, a bölcsességre és a jóra. Agresszív ostobaság harsog, erejét bizonygatja. A hatalom kézből eteti, s ezzel jóllakatja. Az értelem túlélést remél, szól, és van, aki meghallgatja! Van, aki meghallgatja!
Többet nem rímelek, költőt nem mímelek.
Abbahagytam :)
Többet nem rímelek, költőt nem mímelek.
Abbahagytam :)
evaandrea 2013.02.24. 18:39:31
Akkor most megint el kell bújni a "föld alá", hogy van a gagyi felett, mellett más is, és szépen lassan erővé kell kovácsolódni...
Miért van az, hogy mindenki értetlenül, tétlenül, elszörnyedve nézi ezt az irdatlan leépülést, és a túlélésre játszik...csak nem megint a félelem kezdi befészkelni magát a szívünkbe????
Miért van az, hogy mindenki értetlenül, tétlenül, elszörnyedve nézi ezt az irdatlan leépülést, és a túlélésre játszik...csak nem megint a félelem kezdi befészkelni magát a szívünkbe????
Patreides · patreides.blog.hu 2013.03.01. 13:58:48
Két tényezőt azért még érdemes lenne itt megvizsgálni; az egyik a demagóg politikusok szerepe, akik a hatalomért bármire képesek, és az álmuk a birkanyájjá züllesztett, bármire manipulálható tömeg. A másik pedig a média szerepe, és ezen belül legfőképpen a kereskedelmi televíziók tevékenysége és színvonala, és az, hogy hogyan süllyesztik le a nézők igényszintjét azzal a kifogással takarózva, hogy ők csak a létező igényeket szolgálják ki a minél magasabb nézettség érdekében.
Az internet megszólalási lehetőséget jelent az emberek széles rétegeinek, ez önmagában pozitív dolog, szerintem hiba lenne bűnbaknak kikiáltani.
Az internet megszólalási lehetőséget jelent az emberek széles rétegeinek, ez önmagában pozitív dolog, szerintem hiba lenne bűnbaknak kikiáltani.
Jakab Andor 2013.04.03. 17:53:00
Márai erről a függőleges háborúról nagyon régen írt már, most tényleg egyre többen érzik, hogy zajlik.