A Duna parti Mártír emlékművet gyalázatos feliratokkal firkálták össze. Legszívesebben azt mondanám, elmebetegek, de attól tartok, többen vannak, mint egy zárt osztályra való szerencsétlenség.
Ha én Köztársasági Elnök lennék, most odamennék egy vödörrel, és egy kefével, és saját kezűleg mosnám le. Nem nagy fizikai erőfeszítés, viszont vele együtt hazánkról is lemosnám a gyanút, hogy fasizálódunk, nem törődünk a szélsőség egyre szemtelenebb, agresszívabb fickándozásával. Amúgy performansznak is jó, bele lehetne kerülni vele a Híradóba. Nem csak a magyarba. A világon mindenütt tisztelettel beszélnének a magyar Köztársasági Elnökről.
Ez csak egy ötlet. Nem jogdíjas, én örülnék legjobban, ha ellopná az, aki éppen abban a székben ül. Köszönetet sem várnék. Az lenne maga a köszönet, hogy megteszi.
De nem teszi.

Szerző: Bornai Tibor  2012.05.26. 09:51 140 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://bornaitibor.blog.hu/api/trackback/id/tr104547092

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Száz forint a forró lángos, mihez értesz, Áder János? 2012.05.26. 13:22:50

Áder János életrajza: íme egy újabb nímand, egy elvtelen csinovnyik, aki a Párt iránti elkötelezettsége mellé semmilyen szakmai eredményt nem tud felmutatni. “Áder Jánosnak nincs semmiféle jelentős tudományos, kulturális, üzleti vagy akár sportte...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sonka Nery 2012.05.26. 13:57:57

@Gyárfás: "A zsidó szervezetek másnap Dániel Péterrel együtt koszorúztak...."
- nem pedig disznólábakat aggattak köztéri szobrokra - ez azért nagy különbség.
Lehetősége van a jobboldalnak is kulturáltan megnyilvánulni, ehhez viszont elengedhetetlen az önvizsgálat, félre kell tenni a kisebbrendűségi érzésekből fakadó sértettséget, nyitottnak kell lenni, el kell tudni fogadni a másikat, a másságot, a sokszínűséget - enélkül a jobboldal soha nem lesz széles körben elfogadott, támogatott, és előbb vagy utóbb ismét megy a levesbe...

Karnamantra 2012.05.26. 13:58:07

@Pángalaktikus-gégepukkasztó: És megérdemelték az állatok módjára kiosztott halált. Te nem vagy normális.

Karnamantra 2012.05.26. 14:00:13

Különbség van egy vödör pirosfesték, és gyilkosságra való uszítás-fenyegetés-graffitik, vallási meggyalázás (disznó-lábak) között. Szerintem.

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2012.05.26. 14:12:21

Van két tehened. Mivel van egy szép zöld legelőd és tiszta vizű patakod is, és a sógorod időnként kölcsönadja a tenyészbikáját, a tejtermék és borjúhús-exportból szépen gyarapodsz.

Majd kommunistának öltözött pajeszkaftánok érkeznek, néhány száz tankkal megtámogatva, és kijelentik hogy büdös kulák vagy, egyébként is internacionalizmusból kifolyólag a szavjet elvtársaknak szükségük van minden tejtermékre és borjúhúsra. A beszolgáltatott vajért, tejfölért, tejszínért túróért élőborjúért cserébe kapsz heti két veder savót, nehogy éhen dögölj. Ez így megy negyvenöt évig. Ha nem tetszik, nem lehet menni, csak szökni vagy kussolni.

Felvetődik benned: vajon nem ugyanezek a kommunistának öltözött pajeszkaftánok tomboltak és gyilkolásztak nálad tanácsköztársaság címszóval? Vajon nem ők játszottak át tizenkét tehened közül tizet, valamint legelőid és patakjaid kétharmad részét holmi tehenet sosem látott erdőkerülő bocskorosoknak?

Majd kapitalistának öltözött pajeszkaftánok érkeznek, néhány milliárd dollárral megtámogatva, és látják hogy legelőd még mindig szép zöld és patakod tiszta vizű. Privatizáció jeligére megvásárolják két tehenedet, azzal az igérettel hogy bevezetik őket a nagy közös tehéncsordába ahol ultramodern halliszt-takarmányt és tisztított folyóvizet kapnak és ötször annyi tejet fognak adni. Ezzel szemben másnap agyonlövik mindkét tehenedet és kijelentik: ezen túl tejtermékeket és borjúhúst csak világpiaci áron lehet importálni, kizárólag pajeszkaftán cégeken keresztül.

Úgy döntesz legelőd és patakod nem maradhat kihasználatlanul ezért megmaradt pénzedből és milkacsoki alapú pajeszkaftán hitelből veszel két tehenet. Fedezetként legelődet és patakodat ajánlod fel. Pajeszkaftánok a nemzetközi pénzügyi helyzetre hivatkozva a milkacsoki árfolyamát duplájára emelik, így a futamidő végére már csak négy tehén árával tartozol. Pajeszkaftánok lefoglalják legelődet, patakodat és két tehenedet, majd pásztor és tehénfejő állást ajánlanak, a tehenek őrzéséért és fejéséért kapsz heti két veder savót, nehogy éhen dögölj. Ez tart már húsz éve. Ha nem tetszik lehet menni.

Sonka Nery 2012.05.26. 14:16:22

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi: tehát megint mindenért az égegyadta világon a zsidók a hibásak... ezt azért eléggé korlátolt gondolkodásmódra vall..

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2012.05.26. 14:20:19

Kérdezd meg bármelyik arabot.

Egymilliárd ember nem tévedhet.

Sonka Nery 2012.05.26. 14:21:13

@Szúnyog: a két dolog között van némi különbség, pl. az egyik szobor egy tömeggyilkos szobra, a másik pedig az áldozataié (tekinthetjük akár úgy is). Az egyik oldalon a rongáló nevesítve, bátran felvállalva állt ki az elvei mellett, a másik oldalon gyáván, névtelenül, elvtelenül fröcsögtek rasszista módon.

Sonka Nery 2012.05.26. 14:22:19

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi: ezen az alapon a szar is finom - elvégre egymilliárd légy nem tévedhet...

komplikato 2012.05.26. 14:23:33

@Hoppá!: Amiről szó van túlmutat a politikán, a baj az emberekkel van, és a fejükben. És ki szóljon ez ügyben, ha nem olyan ember, aki fő állásban is sokakhoz szól? Miért ne használhatná fel az ismertségét, hogy felszólaljon valami ellen? És ez most nem olyan pite ügy, amiben az ő véleménye csak egy a millió között ... Pont az a baj a lakosság nagyobbik része bármit szó nélkül eltűr, utána meg jönnek a nagy lózungok erkölcsről, márpedig "vétkesek közt cinkos aki néma".

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.05.26. 14:25:11

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi: Azok a szemét pajeszkaftánosok 47000-ért dolgoztatnak az államtól megszerzett földön, állami pénzből a közmunkaprogramban...

2012.05.26. 14:26:36

Nem teszi. Pedig tehetné. Inkább hagyja elmenni a párttársait Székelyudvarhelyre. Az most fontosabb ...

Gyárfás 2012.05.26. 14:38:31

@humán' négysör:
Ha te normálisnak érzed, hogy azzal az emberrel vállalt közósséget a komplett magyarorsági zsidó képviselet aki előte megrongált egy szobrot és ezzel a gesztussal legitimálta ezt a vandalizmust, akkor itt tényleg soha nem lesz béke.

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2012.05.26. 14:38:47

@humán' négysör: A szar nem finom. Viszont ehető. Ezzel kapcsolatban Bear Grills nyújt bővebb felvilágosítást.

Egyébként a legyek sosem mondták hogy a szar finom. De eszik..

Sonka Nery 2012.05.26. 14:45:27

@Gyárfás: Én nem gondolom hogy ez bármit is bárki részéről legitimált volna, bár a jobboldal részéről állna már ki valaki végre és vállalná ilyen nyíltan, saját arcával az ordas eszméiket...

Gyárfás 2012.05.26. 14:45:57

@humán' négysör:

Érdekes, hogy azt a tömeggyilkost am Nünbergi perben tanúként hallgatták meg, nek vádlottként.
Az ilyen hazugságok mint a tied legitimálnak olyan dolgokat mint Dániel festékezése.

Örzse néni 2012.05.26. 14:48:27

Szorul a hurok az összeférhetetlen, harácsoló, felsőbbrendű mocskok nyaka körül.

Helyes, az emberiség lassan újra fellázad aljasságuk ellen.

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2012.05.26. 14:49:09

@Karnamantra:
Keresd meg az olvasó szemüveged:) Hol írtam én ilyet te kretén??!!

Gyárfás 2012.05.26. 14:51:39

@humán' négysör:
Aki szobrokat gyaláz meg egy korlátolt idióta, az hogy arccal teszi csak azt jelenti, hogy szeret szerepelni. De ettől még ugyanolyan korlátolt marad,

Az ilyen típusú véleménnyilvánításnak nincs helye. Oldaltól, vallástól, néptől függetlenül. Ennek kellene lennie az alaptételnek. Aki ilyet csinál azzal nem közösködöm. Ehhez képest a slamó, meg a mazsihisz simán koszorúzott vele.

Lehet ezt magyarázni, meg belemagyarázni, de attól még Elfogadhatatlan.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.05.26. 14:55:00

@Gyárfás: Amikor Sztálin szobrát ledöntötték és összefirkálták a korlátolt idióták, arról is ugyanez a véleményed?

Szúnyog 2012.05.26. 14:55:49

@humán' négysör: Hazudsz. Nincs egyetlen igaz szavad sem. Kipukkadóban ám a magadfajta összehazudott történelmének lufija.

Örzse néni 2012.05.26. 14:58:54

Íme a bizonyíték, hogy az ügyészség, bíróság és rendőrség zsidó irányítás alatt áll:

index.hu/belfold/2012/05/26/elkaptak_a_szoborrongalokat/

Az egyiket bezárják, társa szabadlábon védekezhet. A másik vigyorogva masírozik végig az országon, büszkén koszorúzgatva főzsidók társaságában.

Kételkedik még valaki?

Blogger Géza 2012.05.26. 14:59:46

@No_Fidesz_No_Problem: Mária, legalább azt tanulnád meg, mi a különbség a taktikai, meg a stratégiai között. Ezzel elindulhatna az agyad a totális sötétség állapota felől legalább a metróalagút szintje felé.

Bornai meg kezdhetné a nemzeti megbékélést a Horthy szobor lemosásával. Még az is lehet, ő se élne, ha nincs Horthy...

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2012.05.26. 15:03:33

@milyen szép a Vértes, ó:
Meg a magyarokat se véletlenül rühellik "a" románok, "a" szlovákok és mondjuk "a" szerbek.

Ez így van. Az összképen csak az ront, hogy viszonylag kevés olyan magyar "üzletember"-érdekcsoport akad, aki kétes ügyekkel hozható összefüggésbe külhonban, vásárolna föl külföldi cégeket bagóért, netán akik folyton háborúkra uszítanának (és háborúznának) a szomszédainkkal, vagy túl sok magyar kémrepcsiről tudok mondjuk más országok felett, vagy a legszebb, olyan magyar kormányról, aki ugyan atombombákkal rendelkezik, de hivatalosan azt nem ismerné el, viszont atomfegyver gyártással vádolna meg egy közeli országot...és a többi.
A legtöbb dolog nem alaptalan, de nem muszáj megérteni.

Sonka Nery 2012.05.26. 15:04:04

@Gyárfás: az hogy Horthy felelősségének megállapítására nem került elő írásbeli dokumentum, emiatt csak tanúként lehetett kihallgatni, megvádolni nem tudták, még nem menti fel őt attól hogy az ő kormányzósága, kvázi felügyelete alatt történt a nemzeti hadsereg és a fehérterror munkálkodása. Ez az, ami legitimál, a személyi felelősség és nem a kollektív, rasszista vádaskodás...

Sonka Nery 2012.05.26. 15:06:19

@Szúnyog: mondod te, lelked rajta (ha már szavad nincsen)...

Sonka Nery 2012.05.26. 15:08:30

@Örzse néni: a két dolog közül az egyik (a közösség elleni izgatás) súlyos bűncselekmény, a másik (a rongálás) pedig nem. Ehhez a zsidóknak továbbra sincs semmi közük, bármennyire is szeretnéd összemosni a dolgot..

Blogger Géza 2012.05.26. 15:10:48

@humán' négysör: Miféle írásbeli dokumentumnak kellett volna előkerülnie? A magyarországi tények ügyében túl nagy vita nincs, ő állíttatta le a deportálásokat, miután megfelelő infókhoz jutott.

Sonka Nery 2012.05.26. 15:13:54

@Blogger Géza: Például amiből a személyes felelősség ténye bizonyítást nyer (ez kell ugyanis ahhoz, hogy jogilag megálljon a vád), ennek hiányában csak tanúként hallgatták ki. (a bizonyíték nélküli vádaskodás nem minden oldal sajátja...)

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2012.05.26. 15:15:55

@humán' négysör: Itt mifelénk, ahol csak egyszerű goyparasztok élnek, a föld, némi tehénszar és különféle apró magvak transzszubsztanciációjának rengeteg megjelenési formája van, többek között paradicsom, uborka, sütőtök s több efféle.

Bár állítólag az a paradicsom, amit te a hipermarkecben veszel decemberben, szintén hasonló metódussal készül. További információkat az apróbetűs részben keress.

Blogger Géza 2012.05.26. 15:19:52

@humán' négysör: De konkrétan mire gondolsz? Minek hülye mítoszokat építeni, hogy "csak egy papír kellett volna". Szartak a papírokra, verték a vádlottakat, azok meg azt írtak alá, amit eléjük tettek (igen, Nürnbergről beszélek.)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.05.26. 15:22:10

Hát,jobbik szavazó létemre nekem néha mindkét oldallal tele a tököm.Lassan ott tartok,hogy oké lehessen mindenkinek szobra,aki előtt tiszteleghet,de senki ne bánthassa a másikét.

Sonka Nery 2012.05.26. 15:23:36

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi: van némi átmenet a tehénszar metamorfózisában amíg beépül a paradicsomba, ha te ezt nem érted kóstold meg mindkettőt, hátha ennek hatására rád tör végre a megvilágosodás...

Sonka Nery 2012.05.26. 15:27:10

@Blogger Géza: Gyurcsány bezzeg szemeket lövetett ki, tüntetőket gyilkolt "egy személyben", őt persze lehet papír nélkül vádolni... kicsit szelektív a gondolkodásmód..

Gyárfás 2012.05.26. 15:28:02

@humán' négysör:

Tényleg olvass egy picit :

www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1&type=content&chapter=4_3_2

Ez egy elég jó hely, a mazsihisz is a támogatja, tehát nem egy szélsőjobbos honlap.

A dánielek is sokkal jobban tennék , ha utánnaolvasnának . Horthynak nagyon sokat köszönhet a magyar zsidóság , senem tömeggyilkos,senem náci nem volt. Azzal ,hogy lavírozott,Azt érte el hogy a szálasi,sztójay féléknek kevesebb idejük volt a népirtásra.

A kommunista törtételemkönyvek hazugságait el kellene felejteni.

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.26. 15:28:46

@Blogger Géza:

Gézukám, te egy olyan Domestos-féreg vagy, aki meg van győződve arról, hogy a létező világok legjobbika az, ami a vécécsésze pereme alatt épül.

Húzd ki a fejed a Csúti Törpe seggéből és csodálkozz rá a napsütésre meg a friss levegőre!

Sonka Nery 2012.05.26. 15:29:05

@Blogger Géza: én nem gondolom egyébként hogy a nürnbergi perben alapos vizsgálat, tisztességesen lefolytatott tárgyalás nélkül ítéltek volna el bárkit is, olvass egy kicsit utána a tényeknek!

Sonka Nery 2012.05.26. 15:30:24

@Gyárfás: akkor olvasgass egy picit te is, mondjuk rajongott kormányzód kedvenc mondásaiból („Egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem”)

Blogger Géza 2012.05.26. 15:31:49

@humán' négysör: Nem elég, ha milliók előtt nyilatkozta a tévében, hogy aznap ő utasította a rendőrséget? Ha most ezt leírom egy papírra, akkor jobb, mert van papír?

Ezzel együtt semmi köze a témához... Legalábbis nagyon remélem, hogy senki nem próbál a nagy elkúrónak valaha szobrot állítani.

Sonka Nery 2012.05.26. 15:34:38

@Blogger Géza: Nem erre utasította, nem valószínű hogy ilyesmire adott volna utasítást hogy lőjék ki emberek szemét! Akkor Horthy nagyobb felelősséggel bír hogy kormányzása alatt komplett népcsoport ellen folyt erőszakos tisztogatás.

Sonka Nery 2012.05.26. 15:36:05

@Blogger Géza: "Legalábbis nagyon remélem, hogy senki nem próbál a nagy elkúrónak valaha szobrot állítani. "
- nézőpont kérdése, sokak számára az "ember aki sohasem hazudott", sokkal inkább káros az országnak, mint az elkúró, akinek legalább volt egy őszinte pillanata...

Gyárfás 2012.05.26. 15:43:15

@humán' négysör:
Ehhez képest Ellentétben a szlovák és a román zsidósággal a német megszállásig EGYETLEN magyar zsidót sem adott ki HItlernek.

A budapesti iparos és kereskedő réteg volt a legnagyobb támogatója nagy számban zsidó.

Erővel állíttatta le a deportálásokat amikor lehetősége volt.

A haláláig tartó emigrációt a zsidók finanszírozták.

Nem a kedvencem, nem rajongok érte, nem volt szent. De idegesít amikor a tudatlanságból vagy szándékos hazugságokkal ferdítik anvalóságot.
Horthy sosem volt náci.Ha az let volna várt volna 44 márciusáig a deportálásokkal ?és leállittatta volna azokat miután lenyomta a Puccsot ? De komolyan, gondolkozzál már egy picit.

pahaszt (törölt) 2012.05.26. 15:44:21

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi:

Nagyjából összefoglaltad a valóságot.Na most egyre inkább elegük van az embereknek a pajeszkaftánosokból,persze nem mindenki mondja ki nyíltan,viszont az öklök már szorulnak,mert csak a hülye nem veszi észre,miként lesz a tejet adó tehénből hirtelen adósság.Hiába no...a "népszerűséget" nem adják ingyen,azért keményen meg kell dolgozni!Látjuk,nagy a munkamorál....

Anti Anyag (törölt) 2012.05.26. 15:46:16

Gondolom a Horthy szoborhoz viszont nem nyúlnál.

A zsidóknak manapság nem túl jó a renoméja, sajnos ez van. Meg lehet köszönniük azoknak, akik miatt nem jó, mert nyilván nem az autószerelő Kohn József tehet erről.

Blogger Géza 2012.05.26. 16:03:28

@humán' négysör: Azt, hogy te mit hiszel, közömbös. Amit ajánlasz, inkább neked ajánlom... Meg fogsz lepődni.

Sonka Nery 2012.05.26. 16:03:50

@Gyárfás: "Horthy sosem volt náci."
- ki állított ilyet?
"De idegesít amikor a tudatlanságból vagy szándékos hazugságokkal ferdítik anvalóságot."
- akkor miért teszel ilyet?
"Ha az let volna várt volna 44 márciusáig a deportálásokkal ?és leállittatta volna azokat miután lenyomta a Puccsot ?"
- az okok feltárása legyen a történészek dolga, a tettei alapján pedig eléggé ellentmondásos volt a jóember, neked kellene ezen elgondolkozni egy picit.

Sonka Nery 2012.05.26. 16:05:36

@Blogger Géza: mint ahogy az is, te mit gondolsz, én olvasok, az a baj hogy ezek szerint te nem.

2012.05.26. 16:15:49

@Gyárfás: Ezen tényleg lehet vitatkozni. Egy biztos: Dániel Péter elérte azt, hogy felszínre hozott valamit, ami gyakorlatilag a rendszerváltás óta itt lappang, sőt, abban is igaza van, hogy a rasszista mocskolódások sem most kezdődtek. Ő maga is restelli a módszert, de akkor mivel kellene megmozgatni az elméket?

Gyárfás 2012.05.26. 16:21:38

@humán' négysör:
A tényeken egyedül te vitatkozol, a történeszek régen nem .
Amit leírtam hothyról nem valami jobbos verzió,hanem a széles körben elfogadott.

Az hogy folymatosan a kommunista verzíot szakkózzák egyesek, hogy Horthy tömeggyilkos volt aki miatt deportálták a zsidókat megrémiszt, mert semmi köze a valósághoz.

Ez az egész vita onnan indult, hogy ha a mazsihiszben vagy más zsidó szervezetekben lett volna gerinc akkor a Horhy szoborgyalázása után elítélik a cselekedetet akkor valószínűleg nem keriül sor sem a wallenberg, sem a dunaparti emlékmű meggyalázására.
Érdekes hogy ezek a szervezetek csendben maradtak(pedig van mit köszönni Horthynak)
Az hogy mégneggyütt is koszorúztak ezek az emberek Dániellel meg maga a provokáció.
Horhy élete és megítélése Csak annyiból lényeges, hogy sem háborús bűnös sem tömeggyilkos nem volt. Nem kell egyet érteni azza hogy szobrot kapott,csak eltűrni, ahogy csöndben eltűrte éveken keresztül egy ország Károlyi szobrát.

Szobrot gyalázni gáz,akárki csinálja. Szoborgyalázóval nem koszorúzunk, nem közösködünk hanem megvetjük.

A köztársasági elnöknek meg nem dolga 2 hülyegyerek után takarítani,mert ezzel csak súlYt ad 2 hülyegyerek rongálásának.

Gyárfás 2012.05.26. 16:27:22

@kelgyo:

Tudatlanságból leönteni valaki szobrát piros fejtékkel és komplett hülyeségetmkiírni rá nem gondolatébresztés ,hanem provokáció.

Ez a fajta gondolkodás pont annyira kirekesztő mint a szélsőjobb eszméi. Károlyi mellett tüntet, Horhyt meg leönti. Az ilyen viselkedés szüli az erőszakot. Ami megint bizonyítást nyert. A két oldal alig várja , hogy indoka legyen egymásnak esni. Ez az öntögetés csak erre jó.

Sonka Nery 2012.05.26. 16:39:33

"hogy Horthy tömeggyilkos volt aki miatt deportálták a zsidókat"
- nem azért volt tömeggyilkos, hanem mert antiszemita háborús bűnös volt, kormányzása alatt szabadult el a fehérterror

Sonka Nery 2012.05.26. 16:45:12

@Gyárfás: "valószínűleg nem keriül sor sem a wallenberg, sem a dunaparti emlékmű meggyalázására."
- most őszintén, miért kellett szerencsétlen Wallenberg szobrára disznólábakat aggatni? Azért mert emberek ezreinek életét mentette meg? Ez most miért fájt néhány honfitársunknak? Ha Wallenberg megvetendő a jobboldal számára emberiessége miatt (bár ezt nem is értem, milyen kifacsart ember lehet, akinek ez fáj), akkor a Horthynál miért ilyen elnéző?

Sonka Nery 2012.05.26. 16:48:22

@Gyárfás: egy kétes megítélésű politikus szobrának leöntése nem azonos a mártíremlékmű megbecstelenítésével.

Szúnyog 2012.05.26. 16:49:31

Humán négysör félékkel vitatkozni? Semmi értelme. Ostoba, gyűlölködő, elfogult.

Örzse néni 2012.05.26. 16:49:49

Ha Horthy olyan lett volna, mint amivel vádolják, akkor nem lenne aki vádolja.
Ha hibázott, akkor szerintem akkor tette, amikor nem lett olyan, mint amivel vádolják.
Ezért valahol tényleg megérdemelte azt a vödör festéket.

Sonka Nery 2012.05.26. 16:54:20

@Örzse néni: "Ha Horthy olyan lett volna, mint amivel vádolják, akkor nem lenne aki vádolja."
- Egyik a másikból nem következik. Ha nagyanyámnak kereke volna, ő lenne a villamos...
"Ha hibázott, akkor szerintem akkor tette, amikor nem lett olyan, mint amivel vádolják."
- vagyis szerinted helyesen tette amit tett.
"Ezért valahol tényleg megérdemelte azt a vödör festéket. "
- örülök hogy belátod...

pahaszt (törölt) 2012.05.26. 16:58:20

Horthy és a fehérterror!

1920. július 19-én nevezte ki Horthy Miklós gróf Teleki Pál földrajztudóst Magyarország miniszterelnökévé, miután Simonyi-Semadam Sándor kormánya a trianoni békeszerződés aláírása nyomán elvesztette támogatottságát.
A hatalomba lépő Teleki-kormányban számos miniszter – például Rubinek Gyula a kereskedelmi minisztériumban, vagy Korányi Frigyes pénzügyminiszter – megtarthatta pozícióját, ami kiválóan demonstrálja, hogy a váltásnak elsősorban politikai okai voltak, és a feladatok változatlanok maradtak. Az új kabinetnek talpra kellett állítania a Trianon miatt traumát szenvedett magyar gazdaságot, emellett pedig gondoskodnia kellett arról, hogy a rendszer megszilárduljon, megszűnjenek a szélsőséges kilengések; elsősorban tehát a Prónay Pál vezette fehérterroristák különítményeit kellett felszámolnia.1920 decemberében csúfosan megbukott a pénzügyi konszolidáció terén tett kísérlet, ugyanis Korányi Frigyes pénzügyminiszter programját maguk a kormánypárti képviselők szavazták le. A Teleki-kormány ekkor a bukás szélére került, de Horthy végül bizalmat szavazott az arisztokrata politikusnak, és csak Korányi távozott székéből (a helyére Hegedüs Lóránt került). Az 1919 ősze óta Budapesten garázdálkodó fehérterroristák megfékezése és a közbiztonság javítása terén Teleki már jobb eredményeket mutathatott fel, miután a Prónay-féle különítményeseket erőszakkal besoroztatta a Magyar Honvédségbe – miniszterelnökségének talán egyik leghíresebb jelenete volt, amikor a Britannia Szállóban kiépített fehérterrorista főhadiszállást személyesen számolta fel.

Gyárfás 2012.05.26. 17:03:04

@humán' négysör:

Ez ennél sokkal összetettebb, horthy nem egyenlő a fehérterrorral,Pronay meg a többiek viszont igen. Horthy hatalma korántsem volt szilárd a Nemzeti hadsereg élén.
A kegyetlenkedéseket egyértelműen nem horthy parancsára követték el, sőtt nem egy vizsgálatot indtott a gyilkosságok kivizsgálására.

Ráadasul amikor valdi hatalmat kapott az első dolga volt A különítmények felszámolása, és a mérsékelt Teleki támogatása.

Valószínű tudott a kegyetlenségekről, és valósznű hogy el is nézte, de egy frissen alakult szervezetlen sereg élén állt. Az hogy ő egyedüli felelőse a kb 1000 emberimáldozatot követelő fehérterrornak nem igaz. Lavírozott az tény, de azért érezzük át hogy milyen káosz lehetett trianon, román hordák, és a vörösterror után, horthy korántsem uralta a helyzetet.

pahaszt (törölt) 2012.05.26. 17:06:06

Amikor a magyar történelmet mások írják(jelenkor),abban a pillanatban Horthy fasisztává és háborús bűnönössé változik.
Szúnyognak igaza van.... Nem érdemes!

Gyárfás 2012.05.26. 17:06:41

@humán' négysör:

Nem tudom miért fájt valakiknak, a Jobberek, és a nácik nemazonosak. Nemtudok egy katica fejével gondolkodni, mert annyir máshogy látja a világot.:)

Én minden szoborrongálást ellenzek, még károlyiét is, pedig őt nagyon nem tartom méltónak rá.

Sonka Nery 2012.05.26. 17:11:40

@Gyárfás: "Az hogy ő egyedüli felelőse a kb 1000 emberimáldozatot követelő fehérterrornak nem igaz."
- ilyet ki állított? Nyilván ugyanúgy nem igaz, minthogy Gyurcsány lenne a felelős a 2006-os zavargásokban történt rendőri túlkapásokért...

Gyárfás 2012.05.26. 17:20:04

@humán' négysör:

Hogy jön ide Gyurcsány?
te állítod ezt:
"hogy Horthy tömeggyilkos volt aki miatt deportálták a zsidókat"
- nem azért volt tömeggyilkos, hanem mert antiszemita háborús bűnös volt, kormányzása alatt szabadult el a fehérterror

valójában persze a kormányzata alatt szűnt meg, első dolga volt, hogy leverte a kegyetlenkedő bandákat.

tehát nem volt tömeggyilkos.

Sonka Nery 2012.05.26. 17:23:36

@Gyárfás: "a Jobberek, és a nácik nemazonosak."
- valóban? nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani...
"még károlyiét is, pedig őt nagyon nem tartom méltónak rá. "
- erről fordított esetben valószínűleg ő is ugyanígy gondolkodna...

Sonka Nery 2012.05.26. 17:26:45

"@Gyárfás: te állítod ezt:
"hogy Horthy tömeggyilkos volt aki miatt deportálták a zsidókat""
- nem, ezt te mondtad, én csak idéztem...
"valójában persze a kormányzata alatt szűnt meg, első dolga volt, hogy leverte a kegyetlenkedő bandákat."
- persze, egyszer erőtlen kormányzó aki nem tudta megakadályozni a kegyetlenkedéseket, másszor pedig erőskezű igazságosztó, aki nélkül vérfürdő lett volna.. háát, nem lehetett könnyű dolga az embernek :)

Sonka Nery 2012.05.26. 17:27:15

@Gyárfás: "Hogy jön ide Gyurcsány?"
- a miheztartás végett...

Sonka Nery 2012.05.26. 17:28:09

@pahaszt: a történelem ismétli önmagát, lásd jelenkor...

Örzse néni 2012.05.26. 17:29:56

@kelgyo: A zsidózás = gyűlölködés?

Ritka beismerés ez a gyűlölet népéről.

Sonka Nery 2012.05.26. 17:31:03

@Örzse néni: érdekes módon a gyűlölet pont hogy soha nem arról az oldalról nyilvánul meg...

Örzse néni 2012.05.26. 17:32:41

@humán' négysör: Ezt palesztinokkal is beszéld azért meg. A világ bankárok által kilakoltatott és egyéb kettétört életűekről már nem is beszélek, hiszen alacsonyabb lécet sem vittél át...

Gyárfás 2012.05.26. 17:33:28

@humán' négysör:

nekem még sosem jutott eszembe, hogy le kellene önteni Károlyi szobrát akkor én már bizonyítottam?:)

zupasta · http://mikor-melyiket.blog.hu/ 2012.05.26. 17:35:16

Tisztelt Bornai Művész Úr! Nem kell ahhoz köztársasági elnöknek lenni, hogy valaki kiálljon egy ügyért és odategye magát. Lehet azt köztiszteletben álló zenészként, vagy akár egyszerű emberként is. Remélem, a legközelebbi ilyen akción Önnel is találkozom!

Örzse néni 2012.05.26. 17:37:37

@kelgyo: Nekem rohadt nácit ordítottak. Pedig nem is vagyok gyerekgyilkos zsidó.

Örzse néni 2012.05.26. 17:41:54

@kelgyo: Látom fiam, látom. És te látod-e?
Nem az a zsidó aki annak, születik, hanem aki akként él. És ezt érted-e?

Nem az a magyar aki annak születik, hanem aki akként él. Akár zsidó létére is.

Sonka Nery 2012.05.26. 17:44:35

@Örzse néni: "Ezt palesztinokkal is beszéld azért meg."
- miért is kellene?
"hiszen alacsonyabb lécet sem vittél át... "
- pontosan milyen lécet kellene átvinni és hová?
- "A világ bankárok által kilakoltatott és egyéb kettétört életűekről már nem is beszélek"
- a zsidók, a bankárok, a szlovákok, a románok, a cigányok, Gyurcsány és még sorolhatnám... és meg is vannak a saját nyomorúság okozói - gratulálok...

Sonka Nery 2012.05.26. 17:45:54

@Gyárfás: kinek? magadnak, vagy másoknak? úgy érzed, bizonyítanod kell? vajon miből ered ez a vágy benned?

Sonka Nery 2012.05.26. 17:46:28

@Örzse néni: dicséretes, arra azért vigyázz hogy ne legyél gyerekgyilkos náci se!

Gyárfás 2012.05.26. 17:46:49

@kelgyo: Károlyi dilettantizmusa és a hadsereg lefegyverzése vezetett Trianonhoz, a vörösterrorhoz, és a román horda fosztogatásához.

Igaza van, nem kellene egy lapon említeni Horthyval:) csak valahol Kun Bélával.

ha visszaolvas, én érvekkel jöttem.

Sonka Nery 2012.05.26. 17:47:13

@Örzse néni: "Nem az a magyar aki annak születik, hanem aki akként él."
- nem az a hülye akit annak mondanak, hanem aki úgy is viselkedik...

Gyárfás 2012.05.26. 17:48:12

@humán' négysör:

"@Gyárfás: "a Jobberek, és a nácik nemazonosak."
- valóban? nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani..."

legalább a saját szerepedből ne ess ki érvek híján:)

Sonka Nery 2012.05.26. 17:49:11

@Gyárfás: ne terelj, ez azért bőven megáll a helyén :)

Sonka Nery 2012.05.26. 17:55:35

@Gyárfás: Károlyi pacifista volt, ettől függetlenül fegyverrel is kész volt védeni az országot! Ki volt a dilettánsabb, ő vagy Horthy aki fogatlan oroszlánként parádézott fehér lovon?

Sonka Nery 2012.05.26. 17:59:39

@Gyárfás: Kun Béla és Károlyi között vajon milyen párhuzamot tudsz vonni, komolyan érdekelne!

Gyárfás 2012.05.26. 18:17:16

@humán' négysör:

Pacifista vagy dilettáns? ez a kérdés.
1. MINDENÉRT a háború és A régi rendszer a hibás...
2 A főként Károlyi ellenes katonaságot leszerelte..
3 Mert azt hitte hogy ha letolt gatyával megyünk béketárgyalni az imponáló lesz.
4 aztán amikor jöttek a románok rájött hogy basszus ezek támadnak csak nincs má hadseregünk (tudod 2. pont)
5 de még minig volt remény mert jó és erős hadseregünk volt olaszországban, csak valamiért nem hivtak haza őket.
Vesztettek és fogságba estek.
6 aláírták a belgrádi egyezményt, ezzel megpecsételték a sorsunkt.
7 jöttek a vörösök

Kun Béla és Károlyi csak a tehetségtelenségükben hasonlítanak...
egyik dilettánsabb mint a másik

komplikato 2012.05.26. 18:37:41

@Pángalaktikus-gégepukkasztó: "viszonylag kevés olyan magyar "üzletember"-érdekcsoport akad, aki kétes ügyekkel hozható összefüggésbe külhonban, vásárolna föl külföldi cégeket bagóért, ..."
MOL? OTP? CBA? :D

@Gyárfás: Nyilván Al Capone sem volt senki haláláért felelős, hiszen csak adócsalásért állt a bíróság előtt ...

Hundor 2012.05.26. 21:28:45

Olvasgatom a kommenteket, a beszűkült agyú, múltba-révedő antiszemita, anti-román, anti-minden-ami-nem-magyar csőcseléket és rá kell jöjjek, beteg egy ország vagyunk. A világ jobb lenne nélkülünk. Kár értünk...

Örzse néni 2012.05.26. 22:14:44

@Hundor: Eea. Haza is mehetsz az egészséges izraelbe, ott a helyed. Mindenkinek jobb lesz.

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2012.05.27. 03:05:00

Gyönyörű ez a Tibor srác! Egy kép többet mond ezer szónál! :D

2s1én 2012.05.27. 08:27:02

A Duna parti Mártír emlékművet gyalázatos feliratokkal firkálták össze. Legszívesebben azt mondanám, elmebetegek, de attól tartok, többen vannak, mint egy zárt osztályra való szerencsétlenség.
Ha én felelősen gondolkodó értelmiségi - pl. Bornai Tibor - lennék, most odamennék egy vödörrel, és egy kefével, és saját kezűleg mosnám le. Nem nagy fizikai erőfeszítés, viszont vele együtt hazánkról is lemosnám a gyanút, hogy fasizálódunk, nem törődünk a szélsőség egyre szemtelenebb, agresszívabb fickándozásával. Amúgy performansznak is jó, bele lehetne kerülni vele a Híradóba. Nem csak a magyarba. A világon mindenütt tisztelettel beszélnének a magyar független értelmiségről - pl. Bornai Tibor.
Ez csak egy ötlet. Nem jogdíjas, én örülnék legjobban, ha ellopná és megvalósítaná Bornai Tibor. Köszönetet sem várnék. Az lenne maga a köszönet, hogy megteszi.
De nem teszi.

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2012.05.27. 08:51:18

@komplikato: MOL? OTP? CBA?
Legyen, igaz. Egy kezeden elfértek. Viszonylag kevés, ezt írtam. A lényeg az arányokon volt, valahogy feléjük ez némileg gyakoribb. De kukacoskodásnak kiváló volt:)

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2012.05.27. 09:15:31

@humán' négysör:
"Ezt palesztinokkal is beszéld azért meg."
- miért is kellene?"
Nem kell, ez csak egy költői kér(d)és volt. Elég csak lőni őket és elvenni a földjüket.

- "A világ bankárok által kilakoltatott és egyéb kettétört életűekről már nem is beszélek"
- a zsidók, a bankárok, a szlovákok, a románok, a cigányok, Gyurcsány és még sorolhatnám... és meg is vannak a saját nyomorúság okozói - gratulálok... "
Jaja, mindenről magunk tehetünk, külső tényezők nem léteznek. Tény, az átlag magyar tudatlan, műveletlen, megvezethető, drága politikusaink pedig ezt ki is használják, de van más is ami nem épp nekünk kedvez. Ha megnézed a magyar történelmet mindig is volt. Sosem tartoztunk Európába, soha nem kezeltek minket egyenlő félként, ma sem.
(kivétel mikor féltek tőlünk: Árpád-kor, Mátyás, ennyi) Erre azt mondani, h ez csakis miattunk van, mert mi már csak ilyenek vagyunk akiket csak utálni lehet, az nem más mint szín tiszta magyar gyűlölet. Nem hinném, h bármiben is különbek, eltérőbbek lennénk más népeknél. De az biztos, h ennyit más európai népbe még nem rúgtak és rúgnak mint belénk. Ez nem mentegetőzés, ezek tények. Nem igaz, h csak magunknak köszönhetjük a sorsunkat. 48, 56 pont azt mutatja, h igenis megpróbáltunk a magunk lábára állni, de nem hagyták. Mint ahogy a rendszerváltás után sem hagyták, csak épp nem fegyverekkel hanem pénzzel.
De zsidó bakárok, országot idegen kézre játszó, az itt élőket kisemmiző, nem magyar erők szerinted nem léteznek.

kulup 2012.05.28. 12:52:04

Miért van az, hogy mindig megjelenik néhány hülye, aki mindent tönkretesz az idióta antiszemitizmusával ? Kit érdekel ez ? Nincs nektek jobb dolgotok? Dráni, szerintem töröld az összeset.

Venyigeszu 2012.06.07. 18:15:58

Kár, hogy nem te vagy a Köztársasági elnök!
:-(

házinéni 2012.08.03. 23:07:49

Kedves Tibor,
A levegőbe fecsegni bárki tud. Fogd az identitásodat (művész? zenész? média munkás?...vagy bármi is legyen) és menj Te magad! Légy ott holnap reggel, és suvickolj!
Akkor tettél is valamit egy nemes célért.....Megismétlem: mocskolódni, szart taposni, felelősség nélkül másokra mutogatni, hangulatot kelteni, hisztizni bármelyik hülye tud. Vásárolj egy rongyot meg egy vödröt. Elküldjem valamelyik áruház nyitvatartását....csak hogy legyen mivel.

Vasszem 2012.09.07. 17:00:38

Akkor ezek szerint Sztálin szobrának még mindig állnia kellene értékrended szerint?
süti beállítások módosítása