Ha valaki éttermet nyit, sok pénzért berendezi, gondoskodik finom ételekről, rengeteg energiát fektet bele, a sok munka könnyen megzavarhatja a gondolkodását. Esetleg nem tudja a pontos választ arra a kérdésre: ebben az étteremben ki a főnök? Talán ő?
Nem. A helyes válasz: a vendég. Bizony ám. A magánépítésű hangstúdióban a zenekar a főnök, amelyik éppen élete lemezét akarja felvenni. A futballstadionban a főnökök a lelátón ülnek. Az ő kedvüket kell keresniük a játékosoknak. A boltban, piacon sem az eladó a főnök, hiába övé a pult, az áru, hanem a vevő. A buszon, villamoson az utas a főnök. Pedig nem övé a busz, meg a villamos. 
Az tehát a közös ezekben a dolgokban, hogy aki befektet, létrehozza a lehetőséget, ezzel kiszolgáló személyzetet csinál magából, hiszen azt várja, hogy az emberek igénybe vegyék a szolgáltatást. A tulaj a szolga. Így van ez a politikusokkal is, akik azt hiszik, övék az ország, a hatalom és a Parlament. Lehet. Elképzelhető, hogy az övék. Miközben az övék lett, aközben lett belőlük szolga. Jó, ha ezt minden pillanatban szem előtt tartják.

De nem tartják.