Most, hogy felragyogott a nemzeti konzultációk napja, óvatosan, és szerényen én is csatlakoznék a fősodorhoz. Nekem egyetlen kérdésem van csupán, és azt is csak azért teszem fel, hogy magánéleti döntéseimet a válaszok ismeretében hozhassam meg. Ha el akarnék bújni az előző mondatban elrejtett naivitás mögé, még komoly arcot is vágnék.
Íme a kérdésem:

Ön elvenné-e az életem,
ha úgy érezné, nem értünk egyet,
vagy nem ugyanabban hiszünk?

Kérem, a válaszok ne legyenek bonyolultak, mert arra most nincs idő. Igen-nem. Előre is köszönöm hogy válaszukkal megtisztelnek, és segítenek tisztán látni, milyen messzire vagyunk egymás torkának átharapásától.


 


 

Szerző: Bornai Tibor  2012.06.06. 20:51 18 komment

Kedves barátaim, testvérbátyáim és nővéreim, akik a hatvanas éveket csináltátok! Akikre úgy felnéztem! Akik miatt vagyok most az, aki vagyok. Ugye, emlékeztek még arra az időszakra? Öt-tíz évvel voltatok idősebbek nálam, és azt mondtátok, apáitok megbuktak a vizsgán. Két olyan világháborút hoztak össze, amiből egy is sok lett volna. Ti másképp akartok élni. Elővettétek a virág-szimbólumot, és az atombéke jelvényt, zenéltetek és filozófiát alkottatok. A szeretetet hirdettétek, az egyenlőséget, az egymás iránti megértést, a vallások közös gondolatait hangsúlyoztátok. Mind a mai napig mindannyian tudjátok, micsoda nagyszerű szelek fújtak a hatvanas években. Nem maguktól. Ti fújtátok ezeket. Figyeljetek ide! Még nem vagytok öregek. Ötvennyolc és hatvannyolc között lehettek. Még nem mondhatjátok, hogy nektek már befellegzett. Még van egy dobásotok. Csináljátok meg még egyszer. Csak rajtatok múlik. Jónéhányan talán már olyan pozícióban vagytok, ahol komoly befolyást lehet gyakorolni a dolgok menetére. Emlékezzetek, és rájöttök, pontosan tudjátok, mit kell csinálni. Még sokan vagytok. Forgassátok meg még egyszer a világot, ezt a világot, amelyben ismét felbukkant a sok ronda jelenség, amely annyi keserűséget hozott a XX. Századra. Ne nézzétek tétlenül! És mi, akik akkoriban még óvodások, vagy kisiskolások voltunk, lelkesen állunk most mellétek, büszkén arra, hogy olyanokkal foghatunk össze, mint amilyenek ti vagytok. Amilyenek ti voltatok, és amilyenek legyetek újra!
A hatvanas évek legendásak voltak. Most tegyük a tízes éveket legendássá! Vagy legalább próbáljuk meg. Ebbe a vállalkozásba még belebukni is szép, sikerre vinni pedig több, mint szép lenne: életbevágóan fontos.

Szerző: Bornai Tibor  2012.05.28. 22:13 45 komment

A Duna parti Mártír emlékművet gyalázatos feliratokkal firkálták össze. Legszívesebben azt mondanám, elmebetegek, de attól tartok, többen vannak, mint egy zárt osztályra való szerencsétlenség.
Ha én Köztársasági Elnök lennék, most odamennék egy vödörrel, és egy kefével, és saját kezűleg mosnám le. Nem nagy fizikai erőfeszítés, viszont vele együtt hazánkról is lemosnám a gyanút, hogy fasizálódunk, nem törődünk a szélsőség egyre szemtelenebb, agresszívabb fickándozásával. Amúgy performansznak is jó, bele lehetne kerülni vele a Híradóba. Nem csak a magyarba. A világon mindenütt tisztelettel beszélnének a magyar Köztársasági Elnökről.
Ez csak egy ötlet. Nem jogdíjas, én örülnék legjobban, ha ellopná az, aki éppen abban a székben ül. Köszönetet sem várnék. Az lenne maga a köszönet, hogy megteszi.
De nem teszi.

Szerző: Bornai Tibor  2012.05.26. 09:51 140 komment · 1 trackback

A mi országunkban nem létezik a "politikai ellenfél" fogalma. Az ugyanis azt jelenti, hogy politikailag nem értünk egyet, de amúgy együtt sörözünk, és felköszöntjük egymást a névnapokon. Nálunk csak ellenfél van, az is kevés. A legtöbb inkább ellenség, rosszakaró, aki kész mindent elkövetni, hogy a másik eltűnjön, megsemmisüljön. Az ilyesmi persze nem csak a politikában jellemző. Mégis ezzel jövök, mert ez a legszembeötlőbb.
Volna egy javaslatom. A politikusok járjanak elöl jó példával, és alakítsanak fürdőpárokat. Aki nem volt úttörő, annak elmondom, a balatoni nyaralás a gyerektáborban mindig úgy kezdődött, hogy megalakultak a fürdőpárok. Aztán a sok gyerek beözönlött a vízbe. A nevelő néha elkiáltotta magát, hogy: fürdőpárok! Ekkor mindenki megkereste a sajátját, és megfogta az illető kezét. A felemelt kezek jelezték, mindenki megvan, senki nem fulladt bele. Ha valaki nem találta a fürdőpárját, lehetett hívni a vízimentőket.
A köztársasági elnök néha elkiáltaná magát a Sándor Palota erkélyéről: fürdőpárok! Erre minden politikusnak meg kéne keresnie azt a más pártban dolgozó honfitársát, akivel emberi kapcsolatot ápol. Ha valaki nem találná a fürdőpárját, az azt jelentené, a hiányzó illető elmerült a gyűlölködés, mocskolódás, ármánykodás mocsarában. Lehetne hívni a mentőket, hogy mentse meg már ezt a szegény országot a teljes széteséstől.

Szerző: Bornai Tibor  2012.05.23. 14:52 Szólj hozzá!

Ha a Hét Vezér közül az, amelyiknek törzsébe tartoztam volna, azt mondja, gyerekek, menjünk, kezdődik a népvándorlás, mi se maradjunk ki belőle, azt feleltem volna, inkább maradnék. Jó nekünk itt, Ázsiában, ismernek minket, ide köt bennünket a föld, a hit, minden. Ez a hazánk. Persze biztos nem hallgattak volna rám, mert a történet úgy folytatódott, ahogy. Elindultunk, és megérkeztünk ide, a Duna-Tisza közé. 
Ha a megérkezés után valaki azt mondta volna, igázzuk le a környező népeket, és kényszerítsük rájuk a mi rendünket, azt javasoltam volna, inkább legyünk velük jóba. Vendégek vagyunk, viselkedjünk ennek megfelelően. De engem nem kérdeztek volna meg. Inkább hagyták, hogy ólmot öntsenek a fülükbe, mint az okos szót.
És ma? Most is lennének ötleteim. De engem ma sem kérdez senki. :-)

Jöhet az ólom?
 

Szerző: Bornai Tibor  2012.05.20. 12:41 Szólj hozzá!

Ahhoz, hogy Magyarországon a politikai kultúra fejlettebb lehessen, be kéne tiltani egy játékot, amit a leendő politikusok - és valljuk be, mindenki más is - már a kiscsoportban nagy-vígan űznek. A játék neve, és egyben hangosan kikiabált lényege: enyém a vár, tied a lekvár!
Magam is sokat játszottam ilyet. Ha az ember talál egy kis dombocskát, fölkapaszkodik a tetejére. Közben durván ellöki azokat, akik szintén kapaszkodnának, és a fenti rigmust kiabálja. Felérve diadalittasan néz szét, és várja, ki merészeli megostromolni az ő büszke "várát". Ha valaki merészel, akkorát kell taszítani rajta, hogy csak úgy repüljön lefelé. Majdnem az anyatejjel szívjuk magunkba ezeket a játékszabályokat.
Az egésznek semmi más értelme nincs, mint az, hogy az erősebb lelöki a felfelé igyekvő gyengébbeket. Az óvónők eközben a bolti árakról, vagy a férjük viselt dolgairól beszélgetnek, játszótéren a szülők békésen üldögélnek egy padon, mert nem is sejtik, mire nyugdíjasok lesznek, ezek a "vár-tulajdonosok" döntik majd el, kapnak-e olcsó gyógyszert, utazási kedvezményt, vagy egyáltalán nyugdíjat. Még nem aggódnak.
Azokról a gyerekekről már nem is beszélve, akiké meg csak a lekvár...
 

Szerző: Bornai Tibor  2012.05.15. 17:39 Szólj hozzá!

Ha a Magyar Televízió első csatornája komoly nézettségre törekedne, és emiatt felhívna engem telefonon, hogy van-e valami ötletem, azt felelném, hogy igen, van.
Legyen minden hónap (vagy hét?) egyik napján egy élő adás a stúdióból. Oda kellene hívni az összes komolyan vehető párt valamelyik vezető személyiségét. A feladatuk egészen egyszerű lenne. Mindegyiknek kellene mondania három kritikai megjegyzést a saját pártja elmúlt egy hónapjáról (hetéről), és három dicsérőt más pártok ez idő alatt kifejtett tevékenységéről, találóan megfogalmazott gondolatáról.
Olyan unalmas már, hogy mindenki önmagát dicséri, és a másikat pedig szapulja. Mennyi érdekesség kerülhetne így felszínre! És az általános közhangulat feszültsége is veszítene tán ebből a mindent megkeserítő erejéből.
Ja, és kéne egy határozott, erős kezű műsorvezető, aki nem hagyná, hogy a szereplők ügyes trükkökkel, fondorlatokkal megkerüljék a feladatot, és kifordítsák eredeti értelméből. Szép, érdekes műsor lenne.

De nem lesz.



 

Szerző: Bornai Tibor  2012.05.10. 10:21 6 komment

Két kutyám van. Az egyik visszajön, ha füttyentek, a másik nem. Vajon melyikre teszek pórázt?
Ahol sétálunk, nincs veszély, de amikor közeledünk a főút felé, fontos, hogy ne fussanak ki az aszfaltra, mert elüti őket valami. Így aztán arra, amelyik nem fordul vissza a füttyentésre, pórázt kell tenni. Nincs mese. Nem rohanhat a vesztébe. Tulajdonképpen a másikon is van póráz - egy láthatatlan póráz - és amikor füttyentek, azt rántom meg.
Ha nem akarunk a vesztünkbe rohanni, szükség van pórázra. Vagy láthatatlanra, vagy láthatóra. Akiben magasan áll a kötelességteljesítési kedv, a belső fegyelem, az intelligencia, az egymás iránti türelem és megértés, annak nem kell a nyakába kapcsolni a rengeteg szabályt, rendeletet és törvényt. Olyan, mintha szabad lenne. Akiből pedig mindez hiányzik, ne csodálkozzon, ha rabláncra fűzik.
 

Szerző: Bornai Tibor  2012.04.27. 15:18 2 komment

Állítólag rengetegen fordulnak el a politikától, és a többség nem tud, vagy nem akar pártot választani magának.
Régi ötletem van erre. Egyszerű. A legközelebbi választáson lehessen pártok ellen is szavazni. Aki a fülkébe lép, dönt, hogy mellette (ha tudja, kit szeretne kormányozni látni), vagy ellene (ha csak azt tudja, kit nem) adja le a voksát. Aztán az egy pártra leadott szavazatok számából levonnák az ellene leadottakét, és úgy jönne ki a végeredmény.
Szép következményekkel járna ez. Részvétel: kilencven százalék. Hírünk a világban: a megoldások országa. 
Az lenne a meggyőző fölény, ha valamelyik párt pozitív eredményt érne el. Mivel azonban az emberek szívesebben mozdulnak valaki ellen, mint valakiért, valószínűbb, hogy mindenki átmenne negatívba, és az alakíthatna kormányt, aki legközelebb áll a nullához. Ebből a szempontból nem lenne drámai a változás. :-)
De biztosan nem így lesz.


 

Szerző: Bornai Tibor  2012.04.26. 10:01 6 komment

Szóval arra gondoltam - remélem, még szabad könnyedén eljátszadozni egy gondolattal - hogy mi volna, ha...
Manapság azt méricskélik, mennyibe kerül az adófizetőknek egy-egy kormányzati döntés. Vajon be lehet árazni az ilyesmit? Forintosítható a "mi lett volna, ha..."? Nem tudom. De ha igen, ha igazolható, hogy egy politikai színpadon elmondott mondat mennyi kárt, vagy hasznot hoz az országnak, ha kiszámolható, hogy egy adó bevezetése, egy gazdasági szabályozó életbeléptetése milyen anyagi következményekkel jár, akkor van egy ötletem.
Rendben, tessék kiszámolni. Lássuk tisztán, egy kormány mennyi hasznot (vagy kárt) okozott a működésével. Ez az adat lásson napvilágot a soron következő választások előtti hónapban. Ekkor pedig legyen következménye. Ha a szaldó pozitív, azok, akik négy évvel korábban kormányra segítették ezeket a zseniket, részesüljenek a haszonból. Ha negatív, akkor viszont dobják össze ők azt a pénzt, amit miattuk, a tévesen hatalomra emelt pártjuk miatt az ország elveszített. Az előbbit lehetne kapónak, az utóbbit adónak nevezni. Az állam, azaz mi, nem károsodnánk, és mindenki kétszer is meggondolná, kire szavaz.
Az ugyanis nem igazságos, hogy a haszonból senki sem részesül, a kárt viszont mindenki fizeti.
Vagy ez hülyeség? 

Szerző: Bornai Tibor  2012.04.24. 23:59 4 komment

Karcsika nem volt hajlandó megenni anyukája főztjét. Jómagam nem kóstoltam azt a főztöt, így nem tudom eldönteni, Karcsika anyukája jól főzött-e, vagy pocsékul, de a történet szempontjából ez teljesen mindegy is.
Karcsika anyukája ugyanis úgy döntött, azt mégsem hagyhatja, hogy az ő kisfia elfogyjon, mint a gyertyaszál, hát cselhez folyamodott. Szépen megfőzte az ebédet, aztán levitte az elsőre, Ilike nénihez, majd visszalopakodott a másodikra. Kisvártatva nyílt Ilike néniék ajtaja, és Ilike néni felkiabált.
- Karcsika! Gyere! Főztem valami finomat!
Karcsika erre letrappolt az elsőre, és boldogan megette az ebédet. Az ebéd íze ugyanaz volt, csak más tette elé, az asztalra, és ez már elég is volt a jó étvágyhoz.
Hát ez így volt.
 

Szerző: Bornai Tibor  2012.04.23. 19:04 6 komment

Az élet lottószelvénye a szív,
ha kitöltjük szeretettel, nyerni hív,
s míg a sors a szerencsével vív,
ki szívből él, az élből szív.

Szerző: Bornai Tibor  2012.04.23. 09:27 2 komment

Azért írom ezt le, mert biztosan nem így lesz. (Ha le sem írnám, egyáltalán nem lenne. Csak a fejemben, mint egy gondolat-játék, és ugyan az is a létezés egy formája, de mivel nem manifesztálódik, azaz a láthatatlanban marad, olyan, mintha nem is lenne.)
Szóval, ha én lennék a jelenlegi miniszterelnök, és most már mindig is az szeretnék maradni, valamelyik este, a főleges tévé híradója után súgógépről beolvasnám az öszödi beszédet. Egyesszám első személyben, mintha én magam mondanám. Magamról. Azért súgógépről, hogy ne látsszon, nem fejből mondom. Hadd higgyék, hogy éppen akkor találom ki, ott fogalmazom meg, amit mondok. Csak a vájtfülűeknek lenne ismerős a szöveg. A többiek csak ámulnának. Miután befejeztem, lenne tíz másodperc döbbenet, de aztán olyan ünneplés, olyan örömmámor zuhanna a lelkekre, amilyet még nem látott a világ. Az ellenzék minden érve anullálva, méregfoga kihúzva. Meccs megnyerve. Egy évszázadra. Mert most az lesz a nyerő, aki új lapot nyit. Mindenki erre vár. A játékelmélet szerint pedig ez itt a megoldás, az új lap, a zseniális húzás. Annyira zseniális, hogy még nekem is tetszene. Azt mondanám, ez már döfi.
De nem így lesz.

   

Szerző: Bornai Tibor  2012.04.20. 19:09 35 komment · 2 trackback

süti beállítások módosítása